Közgyűlés a kollégiumban

2017.02.09-én délután 16 órakor tartottuk a félévet értékelő közgyűlést.

A rendezvényt imádsággal kezdtük, majd a már ismert szempontok szerint értékelte Marika néni az eltelt félévet. Szó esett a tanulmányi eredményekről: a kollégium tanulmányi átlagáról, a kiemelkedő tanulókról, és azokról, akik sajnálatos módon valamely tantárgy követelményeit nem teljesítették. Az egyes tanulócsoportok tanulmányi átlagát, és a versenyeredményeket is ismertette, majd a megrendezett műsorok, programok felsorolása következett.

A szöveges beszámoló után a lelkivezetői, majd a csoportvezetői, kollégiumvezetői, igazgatói és nevelőtestületi dicséretek és az ezzel járó ajándékok kiosztására került sor.

Végül a kollégiumvezető tájékoztatott bennünket a következő hét programjairól, valamint az épület további felújításának terveiről.

A rendezvény végén megköszönte mindenki munkáját, és a következő félév sikeres teljesítésére buzdított bennünket.

Közgyűlés a kollégiumban 2017.

(Kollégium)



Comments are Closed

^