január, 2017

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Kollégisták részvétele az Educatio Szakkiállításon

 

Január 19-én, csütörtökön, körülbelül 30-an, 3 nevelőtanár kíséretében utaztunk Budapestre az Educatio Oktatási Szakkiállításra.

Csapatunk 10. 11. és 12. osztályos tanulókból állt, így akadtak közöttünk olyanok, akiknek még sok, és olyanok is, akiknek már csak kevés ideje maradt addig, hogy döntést hozzon a továbbtanulással kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára hasznos volt a Hungexpora tett látogatás.

A kiállításon hazai és külföldi iskolák egyaránt felállították standjaikat, melyeknél számtalan segítőkész diák várta az érdeklődőket. A bemutatkozó egyetemek, főiskolák, szakgimnáziumok és nyelviskolák képviselői örömmel álltak rendelkezésünkre, és adtak választ kérdéseinkre. Lehetőségünk volt olyan tanulókkal beszélni, akik a saját érdeklődési körünknek megfelelő szakon tanulnak, így a legbiztosabb kezekből kaptuk meg az információkat az egyes intézményekről.

Úgy gondolom, hogy a legtöbben nem csak részletes prospektusokkal és szóróanyagokkal, de új ismeretekkel, tervekkel és álmokkal indultunk hazafelé.

Kollégisták részvétele az Educatio Szakkiállításon 2017

Kapornaky Veronika

Műveltségi vetélkedő a kollégiumban

2017. január 24-én a Brenner János Kollégium diákjai műveltségi vetélkedőn vehettek rész, melynek az volt a lényege, hogy a különböző tudományterületekből (történelem, néprajz, irodalom, természettudományok) összemérjük a tudásunkat és olvasottságunkat.

A megmérettetés helyszíne a Kollégium díszterme volt. Több olyan lényeges tárgy és fogalom megnevezésére is rákérdeztek, melyeket a mai beszédünkben már nem, vagy csak ritkán használunk, ezért a szókincsünk bővítésére is alkalmas volt a vetélkedő. Előfordult, hogy egy-egy szót csak asszociációval tudtunk beazonosítani, és így felismerni a jelentését.

A több évfolyamot is megmozgató megmérettetést a diákok jó kedvvel fogadták, hiszen a játékos feladatok egy kicsit a csapatszellemet is fejlesztették. A vetélkedő végén a legjobbak jutalomban részesültek, de minden közreműködő diák kapott egy kis ajándékot, így már csak ezért is megérte részt venni.

Műveltségi vetélkedő a kollégiumban 2017

Skriba Bertalan-kollégium

Ózhoz a Vígszínházba

2017. január 15-én a 6. n osztály kis csapata az Óz, a csodák csodája című zenés mesét tekinthette meg Budapesten a Vígszínházban. A kora reggeli indulás nem szegte kedvünket, már az utazás is jó hangulatban telt. A közel 3 órás műsor rendkívül látványos és színvonalas volt. A világhírű daloknak, az ismert és szeretett figuráknak, Dorothynak és barátainak: a bádogembernek, a madárijesztőnek, a gyáva oroszlánnak és persze az igazi Totó kutyusnak köszönhetően izgalmas színházi kalandban volt részünk. Ez az előadás nem is egy mese volt, hanem valóban a csodák csodája.

Szöveg és fotó: Morosits Eszter

ózhoz 2017
^