hétfő, december 12th, 2016

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Balogh József emlékezete

Ötödik alkalommal rendezték meg 2016. december 11-én a Weöres Sándor Színházban Balogh József költő-tanár emlékére a Balogh József Versmondó Találkozót a megye középiskolásai számára.

A nagyszámú résztvevő megtöltötte a színház Stúdiószínpadát. A Tarisznyások együttes műsora után az első fordulóban a versmondók előadták egyik szabadon választott versüket. A második fordulóban a zsűri döntése alapján bekerült tanulók választott Balogh József versüket adhatták elő. A legjobbaknak a zsűri – amelynek tagjai voltak Kiss Mari, Szabó Tibor, Kelemen Zoltán színművészek, Devecsery László költő, Fekete Árpád, a költő barátja, könyvkiadója – arany, ezüst, bronz minősítést osztott ki.

A Brenner János Gimnázium két diákja kiemelkedően szerepelt. Fogl Noémi ezüst, Rátkai Bálint pedig bronz minősítést vehetett át a zsűritől. Mindketten a Brenner iskola 9.N osztályos tanulói.

Gratulálunk Noémi és Bálint szép szerepléséhez.

Balogh József emlékezete 2016
« A 2 »

Szöveg, fotó: Tangl Lászlóné

Kalandozásaim Szent Márton korában

Kalandozásaim Szent Márton korában címmel hirdetett meseíró pályázatot az Őrvidék Ház általános iskolás diákoknak. A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium diákjai szép számmal kapcsolódtak a felhíváshoz. Márton alakja nem ismeretlen az intézmény tanulói számára, hisz évről évre megemlékeznek színdarabbal is a Szentről.

Az eredményhirdetésre 2016. december 9-én került sor az Őrvidék Házban, ahol a Brenner iskola diákjai közül az alsó tagozatos kategóriában Géczi Lili 4. osztályos, a felsősök közül Baján Dávid 8. osztályos diákok 1. helyezést értek el. Vincze Lívia 4. osztályos, Váradi Franciska 8. osztályos tanulók pedig a 3. helyen végeztek. Az Őrvidék Ház különdíját Fekete Réka 8. osztályos diák nyerte.

A gyerekek beküldött meséi közül a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások mesekönyvben jelentek meg a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában. Az igényes, illusztrált kiadványban a Brenner iskola 23 diákjának meséje került be, akik emléklapot és a könyv egy példányát vehették át a rendezvényen.

Az Őrvidék Ház nemcsak a diákokat jutalmazta, hanem a pályázatra a legtöbb mesét beküldő iskoláról sem feledkezett meg. A „Legaktívabb iskola” számára felajánlott értékes különdíjat a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium vehette át Farkas Csabától, az Őrvidék Ház vezetőjétől.

A kedves, meghitt díjátadó ünnepség a gyerekek vendégül látásával végződött.

Gratulálunk minden diáknak a szép eredményhez.

Szent Márton meseíró pályázat 2016

Szöveg, fotó: Tangl Lászlóné

^