hétfő, december 5th, 2016
Jelenleg napok szerint tallóz...
Kiállítás és koncert a kollégiumban
Nagy események helyszíne volt hétfőn- november 28-án- a Brenner János Kollégium, hiszen képzőművészeti kiállításnak, és komolyzenei koncertnek adott otthont. Mindkét esemény főszereplői a kollégista diákok voltak, akik tehetségükkel kápráztatták el a rendezvényen résztvevőket.
A december végéig látható képzőművészeti kiállítást Tálas Józsefné kollégiumvezető köszöntője után Marton Katalin művésztanárnő nyitotta meg délután 16 órakor. A Baloghné Viski Eszter és RajczinéAle Andrea édesanyák valamint lányaik: Balogh Enikő és Evelin, és Rajczi Anna műveiből nyílt tárlat méltatásakor igazi szívhez szóló adventi gondolatokat is hallhattunk a tanárnőtől. „Ami a szívből jön a végtelenségből jön, s ami a végtelenségből jön, mindenkinek kincse. A szív művei halhatatlanok.”-idézte Gárdonyi Géza szavait. Arra buzdította a kiállításon részt vevő fiatalokat, hogy találják meg, miben tehetségesek, alkossanak saját maguk és társaik örömére, a közösség javára. Mert az „alkotásokban –legyen az zene, tánc, vers vagy bármilyen más kifejezési forma- az ember úgy érzi megtisztul, felemelkedik, s ugyanilyen növekedés indul meg a befogadóban is”.
A 18 órakor kezdődő komolyzenei koncert egy sikeres pályázat utolsó programja volt, melyet Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata írt ki Szent Márton Emlékévéhez kötődő civil kezdeményezések támogatása címmel. A koncert a Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak és Császárné Flier Edit tanárnőnek a szereplésével valósult meg. A tehetséges diákok többek között Paul Reade, Telemann, Jean- Marie Leclair, Chopin és Mozart műveket adtak elő, Kovács Bálint végzős növendék pedig –aki a hangszeres szereplésen kívül a koncert szervezését is felvállalta – érdekfeszítő konferálással szórakoztatta a közönséget. A rendezvény után Császár István Egyházmegyei Kormányzó méltatta a fiatalokat, majd szerény agapéval kínálták meg a vendéglátók a résztvevőket.
Versmondó verseny a Brenner János Óvodában
A hagyományokhoz híven 2016. december 1-jén összegyűlt az óvoda apraja-nagyja a Nap csoportban, hogy meghallgassuk azokat az ügyes versmondókat, akik a csoportválogatókon a legjobbaknak bizonyultak. Nagy örömünkre a Csillag csoport kicsinyei közül is szerepelt három kislány, így a hat csoportból összesen 14 gyerek vállalkozott arra, hogy a magyar irodalom gazdag kincsestárából előadja a szebbnél szebb verseket. A zsűri tagjai közt foglalt helyet Tóthné Jászberényi Judit logopédus, Rátkainé Pálfi Zita a Szentjánosbogár Alapítvány képviseletében, és Pintérné László Ildikó óvodavezető.
A versmondó gyerekek bátran, élvezetesen, játékosan adták elő kedvenc verseiket, a közönség pedig tapssal fejezte ki tetszését. Amíg a zsűri tagjai meghozták a döntést, addig közös énekléssel, találós kérdések megfejtésével múlattuk az időt. Végre megszületett az eredmény. I. helyezett: Szummer Dorka
I. helyezett: Imre Blanka
III. helyezett: Szitár Ádám
Emléklapot kapott: Pálfi Kristóf, Szabó-Nedeczky Anna, Gyenese Pál, Varga-Tóth Anna, Kovács-Komlenecz Emma, Palotai Petra, Mehlhoffer Emma Milla, Kiss Hedvig, Rudolf Ajsa, Rettegi Emese, Pintér Vica.
A városi versenyen óvodánkat tehát Szummer Dorka képviselheti januárban. Jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!
Rábáné Mészáros Rita