hétfő, május 9th, 2016

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Esélyegyenlőségi napon a Brenneres diákok

2016.05.06-án Szilvi néni kíséretében nyolcan vettünk részt az Aranyhídban szervezett Esélyegyenlőségi Napon. A regisztráció után két kísérőnk – akik tavaly még szintén iskolánk tanulói voltak, és örömmel jöttek vissza erre a színvonalas rendezvényre – is csatlakozott hozzánk.
Puskás Tivadar polgármester úr köszöntő – megnyitó beszédével kezdődött az idén már kilencedszer megrendezett program. Meghallgattuk az iskola rövid bemutatását, és már indultunk is az első állomásra, ami a sötét szoba volt, ahol megtapasztalhattuk, milyen is „vaknak” lenni. Gyümölcsöket és fémpénzeket kellett felismernünk pusztán tapintásból, és megkaptuk braille írásban (a vakok pontírásában) a nevünket. A következő állomás is a vaksághoz kapcsolódott. Itt a vakvezető kutyákkal ismerkedtünk. A harmadik állomáson kerekesszékben kellett boldogulnunk, ezzel akadálypályán is végigmentünk, amit valljuk be, mindenki egyszerűbbnek hitt, amíg ki nem próbálta. Szünetet és bőséges uzsonnát kaptunk, aztán folytattuk utunkat. A mozgássérültek és vakok két sportját, az ülő röplabdát és a csörgőlabdát is kipróbáltuk. Zongorázhattunk színkottával, amit azoknak találtak ki, akik nehezen tanulnak vagy írni, olvasni sem tudnak. A hatodik állomáson az autizmussal élők mindennapjait ismertették velünk. A nap végén, az utolsó állomáson hangmasszázsban részesítettek minket, tibeti hangtálak segítségével. Ezt a módszert azokon alkalmazzák, akik lebénultak, hogy ellazítsák az izmaikat, de bármely esetben megnyugtató – stressz oldó lehet. Ajándékba egy tollat, új tudást és emlékeket kaptunk. Nagyon jól éreztük magunkat, a programot miden diáknak csak ajánlani tudom, mert emlékezetes és elgondolkodtató.

Szöveg: Stankovits Borbála 8.n

Fotó: Karagityné Geiger Szilvia

Esélyegyenlőségi nap 2016
« A 2 »

Közös éneklés az oviban

„A zene leginkább érzelmi töltésével tud hatni a gyerekekre, már egészen kicsi kortól. A gyermek fejlődésének korai szakaszában a környezet hatásait személyes kapcsolatok útján tapasztalhatja meg a gyermek. Ha céltudatos zenei fejlesztésben van része, akkor belső igényévé válik az értékes zene, ami egyetemes emberi érzéseket, nagy feszültségeket hordoz és képes kifejezni.” (Kokas Klára).

A kisgyerekekkel való közös éneklésnek több szinten van „haszna”. Erőteljesen hat az érzelmekre, a mozgásfejlődésre, az értelmi képességek alakulására – az ének mintegy húzza magával a nyelvi fejlődést, valamint több szociális készség (türelem, együttműködés) fejlődésére is jótékony hatással van. Az együtténeklés, az énekkel, mozgással kísért szöveg a gyermekek különböző képességeinek legalább olyan jót tesz, mint a közös játék, egy jó kirándulás vagy az elmaradhatatlan esti mese.

Óvodánkban mára már hagyománnyá vált, hogy a közös óvodai szentmisék előtti időszakban belecsempésszük a közös éneklés örömét a hétköznapokba. Ezen törekvésünk nagy segítője Rettegi Zsolt apuka, aki hosszú idő óta jön hangszereivel, új dalaival és éneklésre, mozgásra serkenti óvodánk összes gyermekét, valamint az óvó néniket és a dadusokat. A jó hangulatú délelőttök során a miséken énekelt dalok mellett a gyermekek kedvenc dalait is szívesen kíséri gitárjával. És hogy a hangzás teljes legyen, rendszeres résztvevői programjainknak Bende Gabriella anyuka furulyával és Tóth Mónika anyuka szintetizátorral. Köszönjük szépen áldozatos munkájukat, mellyel örömtelivé, mosolygóssá, sok esetben kacagóssá teszik a gyermekek napjait!

Közös éneklés

Horváth Katalin Tímea

Szent György nap a Múzeumfaluban

Óvodánkban a néphagyományőrzésnek, néptánc oktatásnak kiemelt helye és szerepe van az óvodai nevelési programban. Fenntartónk, Dr. Veres András Megyéspüspök úr is szorgalmazza és támogatásával valósul meg a mindennapokban. Nagyné Fekete Zita intézményünk pedagógusa foglalkozik óvodásaink néptánc oktatásával. Az apróságok és a nagyobbacska óvodások is szeretik Zita nénit és várják, hogy megérkezzek a foglalkozásokra. Évek óta vállalnak városi fellépéseket is a nagycsoportosaink Zita néni vezetésével.

A Szent György napi rendezvényre is meghívást kaptak gyermekeink. Nagy lelkesedéssel készültek erre a napra, főpróbaként az óvodanyitogató délelőttünkön is vállalták a néptánc bemutatót.  A Múzeum Faluba a nagy hideg ellenére az izgalomtól kipirultan és lelkesen érkezetek a gyermekek családjaikkal. A szervezők fűtőt helyiségről gondoskodva hálálták meg az óvodások lelkesedését. Lelkes csiviteléssel vonultak Zita néni után a színpadra, a világot jelentő „deszkákra”. A nézők soraiban elismerő szavakat hallhattam: milyen szépek, milyen boldogan táncolnak, de jó, hogy a népviselet is megjelent a színpadon. Mikor szóba elegyedtem a dicsérő gondolatokat megfogalmazó hölgyekkel, kiderült, hogy Oberwartból érkezett nemzetiségi  magyar óvodapedagógusok lelkesednek gyermekeink hagyományőrző kultúrájáért. Boldogan  invitálták óvodánkat a jövőben közös programok szervezésére, hagyományaink határon túli képviselésére.

A hideg és a rossz idő ellenére úgy gondolom ez a nap is életre szóló élményt jelentett.

Köszönjük neked Zita néni, köszönjük nektek gyerekek!

Szt. György-Nap a Múzeumfaluban

Ildikó néni

 

^