csütörtök, március 10th, 2016
Jelenleg napok szerint tallóz...
Egyházmegyei angol nyelvi verseny
– Vassné Szilvágyi Mónika –
Február 26-án Sárváron került sor az Egyházmegye iskoláinak angol nyelvi versenyére. Iskolánkból egy-egy csapat képviseltette magát 5-6. ill. 7-8. évfolyamról. Mindkét csapatunk az előkelő II. helyezést szerezte meg.
5-6. évfolyam: Móritz Gergely, Kiss Dániel (5.m), Karikás Sámuel, Csárdi Kincső (6n)
7-8. évfolyam: Bilics Kristóf, Fogl Noémi (8.n), Reizinger Balázs, Lénárd Anna (7n)
A 4. évfolyam számára meghirdetett rajzpályázaton is szép eredmények születtek:
I. helyezett: Cziklin János
Különdíjasok: Varga Ágoston, Márovics Kata
Gratulálunk!
/Felkészítő tanárok: Kovácsné Simon Krisztina, Örkényi Emőke, Vassné Szilvágyi Mónika/
Tiéd a Szó-tár! – Szótárhasználati verseny, regionális forduló
– Vassné Szilvágyi Mónika –
Február 16-án került sor a Grimm Kiadó által meghirdetett szótárhasználati verseny regionális döntőjére, melynek iskolánk szolgált helyszínül.
68 csapat és felkészítő tanáraik érkeztek Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyéből, akik az előző három forduló eredményei alapján ebben a régióban kivívták az indulás jogát.
12 kategóriában, 8-8 csapat versengett a továbbjutásért. Minden kategóriában az első helyezett csapat szerezte meg a döntőben való részvétel jogát. Örömmel számolunk be róla, hogy iskolánkat négy csapat képviselheti majd az áprilisban megrendezendő szegedi döntőben:
4.b osztályból: Kovács Ádám, Hajba Szabolcs, Gyenese Jakab, Márovics Kata, Németh Márton (Angol gyerekszótár 3-4. évf. kategória)
5.m osztályból: Ádám Ágoston, Éder Máté, Kiss Mihály (Angol gyerekszótár 5-8. évf. kategória)
5.n osztályból: Ernyey Júlia, Magyar Júlia, Bertók Izabella, Vágner Henrietta (Német gyerekszótár 5-8. évf. kategória)
8.a osztályból: Andor Júlia, Éder Annamária, Jánny Lili, Pásztory Anna (Angol tanulószótár 5-8. évf. kategória)
/Felkészítő tanárok: Németh Roland, Örkényi Emőke, Vassné Szilvágyi Mónika/
Gratulálunk!
Sítábor 2016
– Vassné Szilvágyi Mónika –
2016. januárjában 32 diák, továbbá szülők, tanárok, egykori brenneres diákok 4 napon „koptathatták” Kreischberg-Murau sípályáit.
Ki kezdő, ki haladó, ki profi szinten, de a lényeg, hogy gyönyörű időben, remek hóviszonyok közepette tanulhatott, gyakorolhatott és fejleszthette tudását a csapat. Az élményekről és a csodás tájról beszéljenek a képek: