csütörtök, február 18th, 2016

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Farsang a kollégiumban

irta – Pichler Patrícia –

Február 9-én együtt ünnepeltük a farsangot.

A diákok vidám, szórakoztató műsort állítottak össze, ezzel hangulatos estét teremtve mindenki számára. A fiúk vicces produkciókat adtak elő, míg a lányok ötletes táncokat mutattak be kreatív jelmezekkel. Néhányan struccokat jelenítettek meg, mások fekete-fehér ruhába bújva kápráztatták el a közönséget. Bemutatkozott a Savaria Tánciskola utánpótlás csapata kollégista társunk szereplésével, és egy dal is elhangzott Gál Boglárkától. Az est végén a fiúk meglepetés műsorral álltak a nézőközönség elé. Így mindannyian jó emlékkel búcsúztunk az idei farsangtól.

Farsang 2016.-2

Közgyűlés a kollégiumban

2016.02.08.-án tartottuk kollégiumunkban az első félév értékelését. János atya bevezető imája után kollégiumvezetőnk részletesen elemezte a kollégium diákjainak tanulmányi eredményét és magatartását, majd lelkivezetőnk kiosztotta a lelkivezetői dicséreteket és az ezzel járó jutalmakat. Ezután következett a kollégiumvezetői dicséretek és a csoportvezetői dicséretek kiosztása.

Kollégiumunk tanulmányi átlaga: 4,25 lett. 23 fő kitűnő bizonyítványt ért el, s 95 fő büszkélkedhet kiemelkedő eredménnyel. Néhány diáknak pedig több erőfeszítésre lesz szüksége ahhoz, hogy év végén javítsanak átlagukon.

Az összejövetel végén a kollégiumvezető az első félévhez hasonló szorgalmat, kitartást kívánt, hogy ilyen szép eredménnyel zárhassuk az év végét is!

Közgyűlés 2016.

 

^