január, 2016

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Téli tábor

irta – Rajczi Anna és Balla Anna –

Amikor először hallottunk erről a táborról, nem is gondolkodtunk el azon, hogy részt vegyünk rajta: azt hittük az amúgy is rövid téli szünetben nem lesz időnk rá. Aztán a szünet előtti utolsó napon János atyával beszélgettünk, aki újra felhívta a figyelmünket a táborra. Végül pedig meggyőzött bennünket, hogy elmenjünk.

Az első napra nem tudtunk elmenni, de a másodikon már mi is csatlakoztunk a kis csoporthoz. János atya sok programmal készült, hogy biztosan ne unatkozzunk. Így, hogy később érkeztünk, sajnos lemaradtunk a zalaegerszegi termálfürdő élményeiről, de voltunk túrázni, aminek az útvonalára nekünk kellett rájönnünk, és elmentünk egy kihívásra, ami a legjobban egy szabadulós élő társasjátékra hasonlított. Sütöttünk mézeskalácsot, palacsintát, csináltunk reggelit, vacsorát. Játszottunk Activityt, beszélgettünk közösen.

Bátran merjük mondani, hogy a Téli táborban mindenki jól érezte magát. Sokat nevettünk és élményekkel gazdagodva tértünk haza.

 

Téli tábor 2015.

Kollégiumi diákönkormányzat félévet értékelő gyűlése

irta -Tóth Adrienn –

Félévet értékelő megbeszélésen vettek részt a Diákönkormányzat tagjai és Marika néni, a DÖK munkáját segítő tanár.

A megbeszélés első részében Marika néni megköszönte a DÖK diákvezetőjének, Papp Ninettának, és az összes DÖK – tagnak aktív, lelkes, közösségért végzett munkáját, majd felkérte Ninettát a félév értékelésére.

Ninetta ismertetett minden programot, melyek megrendezésre kerültek, és azok sikerét, illetve a továbbfejlesztés lehetőségeit. Megköszönte a tagoknak, hogy mindenben segítették az előkészületeket és a programok levezetését. Majd az elkövetkezendő két hónap programjait beszéltük meg. Nagyon sok jó ötlet született a következő évekre is.

Közben Marika néni sütivel és üdítővel is megköszönte a félévi munkánkat, azzal bíztatva bennünket, hogy a következő félév is ilyen sikeres legyen.

Kollégium DÖK 2015-16-os félévi gyűlés

 

 

Újévi koccintás a kollégiumban

irta – Ernyey Tiborné –

Január 12-én, délután 15 órakor „újévi koccintásra” gyűltek össze a kollégium dolgozói a társalgóban.

Már hagyomány kollégiumunkban, hogy a kollégiumvezető hívására a dolgozók az Újévet követő héten összejövetelt tartanak, mely alkalmazotti értekezlet és kötetlen beszélgetés is egyben. Így történt idén is.

Kollégiumvezetőnk a találkozó első részében említést tett az előző év eredményeiről, és ismertette a várható ellenőrzésekre való felkészülés menetét. Majd megköszönte az összes dolgozó lelkiismeretes munkáját, és kérte, hogy a továbbiakban is egymást segítve, buzdítva, tudásunk, igyekezetünk javát adva, a munkaköri leírásban foglaltaknak és a vezetők kéréseinek megfelelően végezzük munkánkat a ránk bízott növendékek fejlődése érdekében.

Újévi koccintás 2016.

Ezután – kérésének megfelelően- imádkoztunk beteg kollégáinkért, majd egyik kollégánk felolvasott egy szép imát és János Atya áldást adott kis közösségünkre. A hivatalosabb rész után vidám hangulatú beszélgetés keretében, egymásnak jókívánságokat mondva, pezsgővel koccintottunk, majd a kollégák által sütött süteményt és üdítőket kóstolgatva már az év végi dolgozói kirándulást szervezgettük.

 

 

^