december, 2015

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Adventi lelki nap

2015. december 15-én névadónk, Brenner János atya halálának napján iskolánk közössége lelki napot tartott.

A 10 órakor kezdődő püspöki szentmisében imádkoztunk boldoggá avatásáért, majd a szentmise után sírjánál tettünk tiszteletet.

A szerzetesek évéhez kapcsolódóan a Szombathelyen és környékén élő szerzetesrendekből érkeztek hozzánk meghívott vendégek. Az alsó tagozaton a szentmise előtt négy helyszínen ismerkedtek a kisdiákok a szerzetesrendek történetével, a szerzetesek életével. A felső tagozatosok a szentmise után találkozhattak a rendben élőkkel. Számukra a lelki nap Szentségimádással is kiegészült, az újonnan felszentelt kápolnában.

Brenner nap - 2015
« 2 A 6 »

 

“Lobog már három gyertyaláng…”

Iskolánkban meggyújtottuk közösen az adventi koszorú harmadik gyertyáját, az öröm gyertyáját.

Karácsony közel van – erre figyelmeztet a harmadik gyertya. Közösségünk koszorúján piros színű gyertya lobog, hiszen névadónk, Brenner János halálára is emlékezünk advent harmadik vasárnapján. Zoltán atya gondolatai és az ötödik osztályos diákok könyörgései után egy nagy méretű rózsafűzér megáldására került sor, mely iskolánk hittan termében kap majd helyet. Reméljük, ezzel is még elmélyültebbé válik a diákok közös imádsága.

Gyertyagyújtás III. - 2015 advent
« 1 A 7 »

XXII. Colorato Kupa

Elkezdődtek 2015. december 12-én, szombaton a XXII. Colorato Kupa küzdelmei.

Ebben a tanévben a Szombathely város alsó tagozatos diákjainak meghirdetett, 3 fordulóból álló sakk versenysorozatnak már iskolánk új épülete adott otthont. A 48 versenyző csakúgy, mint tavaly, az idén is egyéniben és csapatban is megmérkőzhetett egymással. A verseny főbírója Gergácz Balázs edző, nemzetközi versenybíró, aki Englert Zsolt igazgató úr és Ruck Tamás edző, FIDE mester társaságában nyitotta meg a küzdelmeket. Mindenkinek sportszerű és sikeres játéknapot kívánt. A jövő nagymesterei a Colorato Kupa küzdelmeit 2016. január 16-án, szombaton folytatják a Bercsényi Iskolában.

(fotó és szöveg: Lendli Erzsébet)

Colorato kupa 2015

 

^