szerda, április 15th, 2015

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Versmondó verseny Finta Sándor emlékére

irtaœœTangl Lászlóné

Április 10-én negyedik alkalommal rendezte meg a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Finta Sándor versmondó versenyét. A költészet napjához kapcsolódó rendezvénnyel a Püspöki Elemi Iskola egykori igazgatójára, költő-tanárára emlékeztek. Az eseményen részt vett Finta Sándor két unokája, dr. Császár Ágnes és Császár Ernő, aki egyben a költő írói hagyatékának gondozója is. Az eseménynek az intézmény kollégiuma adott helyet, ahol a diákok és a kísérő pedagógusok megtekinthettek egy kis kiállítást is a költő életéről, munkásságáról az iskola magyar munkaközösségének rendezésében.

A megnyitó műsorban Kóta Zsigmond zongorajátékát és Rátkai Bálint szavalatát hallhatta a közönség, majd Englert Zsolt köszöntötte a megjelenteket.
A megmérettetésre érkező kisdiákok egy kötelező Finta Sándor, valamint egy szabadon választott verssel készültek. Az előadásokat a zsűri elnöke, dr. Pem László, a Szombathelyi Hittanárképző Főiskola igazgatója értékelte, kiemelve a kisdiákok színvonalas, átélt előadását. A zsűriben helyet foglalt még Komondi Gabriella, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár könyvtárosa valamint Császár Ernő is, aki néhány jó tanáccsal is ellátta a versenyzőket, elismerően szólva teljesítményükről. A díjakat, könyvjutalmakat dr. Veres András megyéspüspök adta át, aki szintén elismerő szavakkal köszönte meg a szavalatokat a diákoknak. A helyezettek Császár Ernőtől külön jutalmat is átvehettek.

Helyezések:

5-6. évfolyam:
* 1. helyezett: Pápai Alexandra (Celldömölk)
* 2. helyezett: Major Milla (Szombathely)
* 3. helyezett: Vörös Ivett (Kőszeg)
* Különdíj: Erős Réka (Szombathely)

7-8. évfolyam:
* 1. helyezett: Németh Anna (Sárvár)
* 2. helyezett: Csárdi Csenge (Szombathely)
* 3. helyezett: Purdea Viktória (Kőszeg)
A rendezvény méltó módon emlékezett az idén 65 éve elhunyt Finta Sándorra.

Finta Sándor versmondó verseny
^