osztálykirándulás

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Balatonnál, sej, haj de jó!

2018. június 7-én Keszthelyre kirándult a 7. évfolyam. Vonattal utaztunk a Balaton parti városba. Délelőtt még hűvösebb volt az idő, de a Helka nevű hajón való sétahajózásnak éppen megfelelt. Ezután a 80 diákot két csoportra osztották, az egyik csapat a dottón utazva tett városnézést, s érkezett a Balaton Múzeumba, addig a másiknak szabad programja volt. Ezután cserélt a két csoport. A múzeumban hallottunk a Balaton keletkezéséről és a tóval kapcsolatos földrajzi, biológiai, történelmi, irodalmi érdekességekről. Bepillantást nyertünk a múlt század balatoni életébe, táborozási-nyaralási szokásokba.

Délutánra nagyon meleg lett, így hát alig vártuk, hogy csobbanhassunk a vízben. A hátralévő szabadidőt közösen a strandon töltöttük, jó hangulatban. Háromszor is megmártózhattunk a „Magyar Tengerben”, és voltak jó röplabda és focimeccsek is. Este hat óra felé már a túlsó parton gyülekeztek a viharfelhők, de a mi időnket és kedvünket nem tudta elrontani. 10 óra körül értünk vissza Szombathelyre.

Külön öröm volt számunkra, hogy a 7.a osztályból Keresztes Vidát is magunkkal tudtuk vinni. Nagy élmény volt mindenkinek a kirándulás.

Morosits Eszter

Balatonnál_7.o_2018
« 2 A 3 »

 

Osztálykirándulás Veszprémbe

Az 5. m és 5. n osztály 2016. június 14-én Veszprémbe kirándult. Elsődleges cél az volt, hogy a két gimnáziumi osztály együtt mehessen kirándulni.

A nagy létszám (61 kisgimnazista) miatt a buszos kirándulás helyett a vonat mellett döntöttünk. Veszprémbe érkezve különbuszokkal vitték a csoportot először a vár környékére, ahol megtekintettük többek között a Bazilikát, a Margit-romokat és a belvárost, majd egy kis sétával az állatkertbe érkeztünk. A délutánt itt töltöttük, érdekes és aranyos állatokkal pajkoskodhattunk a csodaszép időben. A nap fénypontja a hazafelé út volt, ahol a kis közösség együtt szurkolhatott a magyar focicsapatnak az Ausztria elleni mérkőzésen. Ez is jól végződött. Szép nap és nagy élmény volt mindannyiunknak!

Morosits Eszter és Rátkai Imréné és az 5.m/n osztályok

Osztálykirándulás 2016 5.n/m
« 2 A 2 »
^