könyvtár

Jelenleg részek szerint tallóz...

 
 

Negyedik helyezés és különdíj a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny döntő fordulóján

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny célja a tanulók információs műveltségének és az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciáinak fejlesztése. A verseny feladatain keresztül mérik és értékelik a tanulók könyvtárhasználati eszköztudását, forráshasználati képességeit, szövegértését, logikus gondolkodását és kreativitását.
Az idei országos döntőbe kategóriánként (általános iskola 7-8. évfolyam és középiskola 9-10. évfolyam) 12-12 versenyző jutott be, köztük Nagy Luca Edina 7.n osztályos tanulónk is. Április 23-án a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtárában mérték össze tudásukat a versenyzők a két kategóriában.
A verseny idei témája a víz volt, így a döntőn is a vízzel kapcsolatos feladatot kaptak a tanulók.
A 7-8. évfolyamosok kategóriájában “Kirándulás a Víz Diáktalálkozón” címmel kellett a versenyzőknek megalkotniuk egy képes szórólapot. Minden versenyző egy-egy zsűritag kíséretében végezte munkáját, így az elkészített szórólapon kívül részenként váltak értékelhetővé az információs műveltség egyes elemei is.
Luca a munkájával a 7-8. évfolyamosok kategóriájában 4. helyezést ért el, valamint a feladat tartalmi kivitelezéséért a zsűri különdíjában részesült.
Szeretettel gratulálunk Lucának!

Könyvtárhasználati verseny_2018

Iványiné Nagy Kinga (felkészítő tanár)

Sok-sok, rengeteg új könyv a könyvtárban

Friss könyvillat lengi be könyvtárunk kölcsönző részét. Ötszáz új könyv csodálatos, olvasásra hívogató illata. A 2016. év vége sok örömet hozott iskolánk könyvtárába.
Az ősz folyamán iskolánk Szülői Szervezetének támogatásából 42 könyvet tudtunk vásárolni. Főként az alsó tagozatos korosztály érdeklődésére, igényeire figyelve válogattunk szépirodalmi olvasmányokat. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel fogadták az új könyvek érkezését, alig várták, hogy kölcsönözhessék és olvashassák azokat.
December elején újabb 42 könyvvel gyarapítottuk állományunkat. Egyrészt friss kiadású ismeretközlő könyveket vásároltunk, másrészt gimnáziumi irodalmi kötelező olvasmányokat szereztünk be.
Októberben jelentkeztünk a Bendegúz Akadémia Alapítványa által hirdetett könyvtámogatási pályázatra. Pár hét múlva nagy örömmel értesültünk a jó hírről, hogy iskolánk nyerte el az első díjat. 1 millió forint értékű, az általános iskolai korosztálynak szóló Könyvmolyképző kiadós könyvet kaptunk a szegedi alapítványtól. A könyveket karácsony előtt, ünnepélyes keretek közt vehettük át. Még ki sem csomagoltuk a dobozokat, ki sem pakoltuk a könyveket, de a könyvtárba már kíváncsi, friss könyvre, olvasásra kiéhezett gyerekek érkeztek. Gyors válogatás, rendszerezés után, de még állományba vétel előtt, már most kölcsönözhetnek egy-egy új könyvet a diákok.
Ennyi értékes, új kiadvánnyal már régen gyarapodott könyvtárunk.
Reméljük, hogy a tetszetős, modern könyvek egy életre meghozzák a gyerekek kedvét az olvasáshoz! És ne feledjük: napi 20 perc olvasás csodát tesz!

Új könyvek a könyvtárban
« A 2 »

Fotó,cikk: Iványiné Nagy Kinga

Túl, túl, messze túl – A holdbéli csónakossal

A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2016 tavaszán ismét „Könyvhódítós” pályázatot hirdetett a Vas megyei általános iskolások körében. Ezúttal Weöres Sándor A holdbeli csónakos című alkotásának világát járhatták be a 9-14 éves gyermekek.

A három fordulóból álló levelezős játék 2016. december 9-én lezárult. A megyéből 13 csapat jelentkezett a játékra. Munkájuk jutalma a Mesebolt Bábszínház Fehér Ló Fia című előadásának még sokáig bennünk maradó élménye volt. A legjobban teljesítő csapatokat könyvvel, s ezzel talán egy újabb olvasásélménnyel is jutalmazták.

Iskolánkból nyolc csapattal vettünk részt a vetélkedőn az 5-8. osztályosok közül

Medvefiak : Bódy Tamás, Magda Donát, Szendi Bence, Virágh Mátyás (7.a)

Holdfények: Hortobágyi Tamara, Léránt Laura, Horváth Beatrix (6.a-8.a)

Csónakosok: Szabódi Réka, Kiss Vivien, Fuisz Eszter (6.a)

Matrózok: Mittl Lilla, Vági Katalin, Zsugonits Hanna (6.m)

Ukkonvári vitézek: Kovács Norbert, Márovics Kristóf, Németh Viktória (6.m)

Könyvmolyok: Ádám Ágoston, Éder Máté, Schmidl Bíborka, (6.m)

Versfalók: Gaspari Dóra, Mehlhoffer Hanna, Nagy Luca, Nardai Dóra (6.n)

Pávaszemek: Bakó Boglárka, Czernik Nikolett, Sarkadi Borbála (7.a)

A versenyben II. helyezett lett a Versfalók csapata

Gaspari Dóra, Mehlhoffer Hanna, Nagy Luca, Nardai Nóra

Illusztrációs munkájukért különdíjban részesültek

Mittl Lilla, Vági Katalin, Zsugonits Hanna

 

Gratulálunk minden versenyzőnek!

Cikk: Morosits Eszter

Fotó: Komondi Gabriella, Zsigri Mária (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár)

Túl messze 2017

No Images found.

^