Általános Iskola
Jelenleg inzézményegység szerint tallóz...
Békefi Antal népdaléneklési verseny
Békefi Antal népdaléneklési verseny 2025. március 21.
Lázas készülődés előzte meg az idei versenyt, ami a tagozati napok lezáró rendezvényeként idén a hagyományokhoz képest korábbi időpontban került megrendezésre. 28 nevezés érkezett a város és környező települések óvodáiból, iskoláiból.
9 órára zsúfolásig megtelt iskolánk könyvtára, ahol a nyitó műsor és Englert Zsolt igazgató úr köszöntője után megkezdődött a verseny.
Négy kategóriában indulhattak a dalos kedvű gyermekek: óvodás egyéni, óvodás páros, 1-2. osztályos egyéni valamint 3-4. osztályos egyéni. Minden gyermek 2-3 gyermekdalból vagy népdalból álló dalcsokorral szerepelt. A versenyzőket Németh Endréné Békefi Zsuzsanna elnökletével Tanai Erzsébet és Borhi Ágnes hallgatta meg és minősítette. Amíg a zsűri értékelt a gyerkőcöket tízórai, kézműves foglalkozás és táncház várta. Gyorsan elrepült a várakozási idő… Az eredményhirdetésen Zsuzsa néni, a zsűri elnöke, kedvesen szólt a gyerekekhez és bölcs tanítással látta el a megjelent felnőtteket is, majd Tálas Józseffel, az EKIF igazgatójával átadták a bronz, ezüst és arany minősítésekért járó jutalmakat, okleveleket.
Ez a nap valamennyiünk számára szép emlék, mely egy közös fotó által vált maradandóvá.
Köszönet: a zsűri munkájáért,
- a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak hogy részt vettek a versenyen,
- Tálas József úrnak a díjátadásban nyújtott segítségéért,
- a köszöntő műsor szereplőinek a színvonalas előadásért.
Legnagyobb köszönet pedig kollégáimnak szól, hogy segítették, immár 11. alkalommal, a Békefi Antal népdaléneklési verseny megvalósítását!
Kerényiné Horák Krisztina – szervező
Németes sikerek a vármegyei nyelvi versenyen
A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ 7-8. évfolyamosok számára szervezett német nyelvi versenyt, ami két fordulóból állt. Az írásbeli fordulót 2025. január 29-én rendezték meg, ahol a tanulók a hétköznapi témákhoz kapcsolódó feladatokat oldottak meg nyelvtani szabályok betartásával, segédeszközök használata nélkül.
A szóbeli fordulóra 2025. március 27-én került sor. Ebben a fordulóban a versenyzők két feladatot teljesítettek: egy kihúzott témáról kellett beszélniük vizuális segédanyagok és irányító szempontok alapján, illetve a vizsgáztatókkal egy hétköznapi szituációban kellett társalogniuk.
A verseny feladatai igazodtak az iskolarendszerű nyelvoktatásban alkalmazott módszerekhez, és az értékelés évfolyamonként történt.
A 7. évfolyamosok kategóriájában iskolánkból Simon Emma Kinga az előkelő 7. helyen végzett. Felkészítője Molnárné Dr. Magyar Gabriella.
A 8. évfolyamosoknál Csóka Eliza a 3., Frühvirth Dóra a 4., Ungvári-Földes Lilla az 5. és Dallos Anna a 8. helyen végzett. Felkészítőjük Szakály Csilla.
Szívből gratulálunk a lányoknak és felkészítőiknek!
Fürdőkultúra fejlesztéséért Vas vármegyében
A „Fürdőkultúra fejlesztéséért Vas vármegyében” program „Ötlet” pályázati kategóriájában Kosár János, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium 5. M osztályos tanulója II. helyezést ért el. Gratulálunk!