Gólyaavató
Kollégiumunkban 2009. szeptember 29-én került megrendezésre a Gólyaavató ünnepség.
A 12. évfolyamos diákjaink által szervezett rendezvényen - az újoncoknak tréfás feladatokon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Öt csapat versengett egymással a legjobbnak járó jutalomért, a takarításért.
Rendhagyó módon kollégiumunk udvarán avatták igazi kollégistákká a piciket a felsőbb évesek. Az őszi napsütés még kellemesebbé tette ezt a vidám összejövetelt.
Az ügyességi vetélkedők előtt minden csapat bemutatkozott egy rövid, jelmezes előadással és egy végzősöket dicsérő verssel. Így érkeztek meg közénk a Teletuby-k, a Hupikék Törpikék, a Tini Nindzsák, a Star Wars legénysége, valamint Frédi és Béni az egész családjával együtt. Néhány produkciót vastapssal díjazott a közönség.
Az ügyességi feladatok során bizonyíthatták rátermettségüket a 9. évfolyamosok, szükség volt mind a fizikai, mind a szellemi, mind a művészeti tehetségükre. Volt móka, kacagás, ének, tánc és birkózás a két órás rendezvény alatt. Kollégiumunk diákjai jól szórakoztak, színvonalas előadásokat láthattak. Külön köszönet illeti a szervezőket és a lelkes újoncokat!