Gimnázium
Jelenleg inzézményegység szerint tallóz...
A 8. n osztály csapata a Bolyai Természettudományi csapatversenyen
Négyen a 8. n osztályból – Fazekas Liza Nikolett, Fölnagy Imola, Sára, Nagy Gréta Sára és Gyenese Pál – úgy döntöttünk Szilvi néni kérésére, hogy elindulunk a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen, amelyen négy tantárgy (biológia, fizika, kémia, földrajz) ismeretanyagából kellett számot adnunk tudásunkról.
A verseny felmenő rendszerű, vagyis először a megyei / körzeti szint írásbeli, tesztfeladatait kellett sikerrel teljesíteni. A feladatok játékos formában kerültek megfogalmazásra, azonban megválaszolásuk nagyon mély, alapos tudást, sok esetben a tananyagon túli ismereteket is igényelt.
Az elején nagyon nehéznek tűnő feladatok teljesítése után, a csapatunk számára is kis meglepetést okozott, hogy a második helyen – egy ponttal lemaradva az első helyezettől – továbbjutottunk az országos döntőbe.
Ezt követően egy komoly felkészülési időszak vette kezdetét, amikor igyekeztünk még mélyebb és szerteágazóbb ismeretanyagot elsajátítani a négy tantárgy anyagából.
A 35 csapatot magába foglaló döntőn “Sejtharcosok” néven induló csapatunk a 20. helyet szerezte meg. Az, hogy a középmezőnybe végeztünk nem szegi a kedvünket, hiszen az a sok ismeret és tudás, amit a felkészülés időszakában elsajátítottunk a mi javunkat szolgálja.
Tapasztalatot szereztünk, tudjuk, hogy egy következő versenyen mire kell jobban figyelni és mire kell jobban fókuszálni.
Köszönjük Szilvi néninek a segítséget, amelyet a felkészülés során nyújtott, azt a sok kedves szót és biztatást valamint a töretlen hitet, amellyel bíztaott bennünk.
A versenyen nagyon jól éreztük magunkat, sok értékes tapasztalatot szereztünk.
Sejtharcosok csapata – 8. n – fotó: Karagityné Geiger Szilvia
Rendhagyó fizikaóra iskolánkban
2026. február 11-én rendhagyó fizikaórán vehettek részt iskolánk 7-9. évfolyamos diákjai. Tóth Pál matematika-fizika szakos tanár látogatott iskolánkba, aki a Gördülő Energia program keretében járja az országot. Az általa bemutatott fizika-show a felső tagozatos diákok számára teszi izgalmassá a fizika és az energiatakarékosság fogalmait.
Az előadások célja, hogy bemutassa a diákoknak, hogy a fizika nem egy sokak számára száraz, képleteken alapuló, elvont, virtuális világ, hanem a mindennapjaink része, ráadásul érdekes és szórakoztató is.
Az interaktív előadás során a tanár úr számos izgalmas és látványos kísérletet mutatott be. Új fogalmakkal, nevekkel ismerkedhettek meg a diákok a fizika tudományterületéről (Pitagorasz, Tesla, Edison), megtekinthették a Tesla transzformátor működését, a fizika és a zene kapcsolatát, illetve a vállalkozó szellemű diákok megtapasztalhatták, hogy milyen érzés közel mínusz 200 °C-os anyaggal (folyékony nitrogénnel) találkozni.
Érdekes volt, amikor a tanár úr rákötötte az elektromos gitárt a frekvenciát változtató vezérlődobozra, és így a Tesla transzformátor gitárerősítőként funkcionált.
Az utolsó kísérlet igazi showműsor volt: a folyékony nitrogén és a forró víz kölcsönhatását egy kisebb robbanás kísérte, és az eredmény a pódiumot betöltő, a mennyezetig érő felhő volt.
Köszönjük Tóth Pál tanár úrnak a látványos előadást.
Mesterséges intelligencia a tanulásban
Izgalmas foglalkozáson vehetett részt a 10.N osztály Győrben a Mobilis Interaktív Élményközpontban a Bosch-Mobilis szervezésében, amelynek célja a diákok digitális képességeinek fejlesztése.
A délelőtt folyamán megismerkedhettek az AI előnyeivel, hátrányaival. Játékos Kahoot kvíz keretében lehetőség nyílt az AI alkotta és valóságos fotók felismerésére, majd a Canva használatával egyedi tervezésű logó megalkotása következett, amelyet a program végén kis táskára nyomtatva hazavihettek a diákok. Sor került pályaorientációs teszt kitöltésére is, amely az érdeklődési körök feltérképezését segítette, valamint a Google Teachable Machine használatába is bepillantást nyertek a tanulók.
A programhoz kapcsolódva az osztály egy versenyhez is kapcsolódhat, amelyben a feladat egy kreatív prezentáció elkészítése.





