Általános Iskola

Jelenleg inzézményegység szerint tallóz...

 

Növendékhangverseny

Április 3-án volt iskolánk Bartók Béla Zeneiskolába járó növendékeinek hangversenye a Don Bosco Művelődési Központban. Nagyon köszönjük minden érdeklődőnek, akik eljöttek, megtisztelték a növendékeket és meghallgatták a műsorukat! Köszönet a felkészítő zenetanároknak és a zongorakísérőknek!
Külön köszönet a Szalézi Rendnek, hogy ismét vendégül láttak minket a Don Bosco-ban!
Köszönjük Németh-Lukács Krisztinának a fotókat!

Növendékhangverseny 2025.

No Images found.

Finta Sándor versmondó verseny

 „A vers az, amit mondani kell” – írja Kányádi Sándor. Iskolánkban immár 11. alkalommal mondták a verseket a diákok. A hagyományos, évről évre visszatérő Finta Sándor versmondó versenyt idén a költészet napján rendeztük meg. Finta Sándor író, költő, az egykori Püspöki Elemi Iskola igazgató tanítója volt, aki alkotó évei alatt számos verset írt. Nagysága előtt tisztelegve az általános és középiskolás diákok számára meghirdetett versenyre a város és az egyházmegye iskoláiból érkeztek a versenyzők, akik között már visszatérő versmondók is voltak. A diákok a kötelező Finta-verseken kívül szabadon választott költeményeket is mondtak. A zsűri tagjai – akik szintén visszatérő vendégei a rendezvénynek – arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmazták a versmondó diákokat.  Az oklevél mellett könyvjutalomban és könyvutalványban is részesültek a versenyzők. Arany minősítést kapott: Fekete Panna az Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola 5. osztályos diákja, Sinka Attila a szombathelyi Paragvári Utcai Általános iskola 6. osztályos tanulója, a 10. osztályos Kalmár Barnabás a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumból és Nagy Zsófia a Boldog Salkaházi Sára Technikum és Kollégium 9. osztályos diákja.

A rendezvényünket minden évben megtiszteli Finta Sándor unokája, Császár Ernő, aki számára nagy öröm és élmény a nagyapa verseinek szavalatait hallgatni.

Domján Péterné

Finta 2025.

 

 

Első és második helyezés a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen

Április 14-én, a könyvtárosok világnapján rendezték meg az országos információkereső verseny döntőjét. Korábbi eredményeik alapján Fölnagy Imola (7.n) és Henc Zsóka (8.n) érdemelték ki a részvétel lehetőségét. A versenyen kétszer 12 diák – két korcsoportban, a 7–8. és a 9–10. évfolyamosok mezőnyében – mutathatta meg információkeresési tudását és kreativitását.

A 7–8. évfolyamosok idei döntőjében egy műveltségi partijátékhoz kellett feladatkártyákat készíteni. Minden kártyán egy-egy tudományterület „első” alakját vagy eseményét kellett bemutatni, majd ehhez kapcsolódva öt különböző típusú kérdésfeladatot alkotni. A cél az volt, hogy a kártyák egyszerre nyújtsanak ismeretterjesztő tartalmat, legyenek gondolkodtatóak, ugyanakkor megoldhatóak is. A kártyákhoz egy ajánlott olvasmány bibliográfiai adatait is meg kellett adniuk a versenyzőknek.
A feladat megoldását követően megadott szempontok alapján egy ötperces szóbeli előadásban kellett bemutatniuk az általuk végzett munkafolyamatot és döntéseiket.

A lányok munkája alapján csodálatos eredmények születtek:
Fölnagy Imola 2., Henc Zsóka pedig 1. helyezést ért el.

Nagy élmény volt velük együtt készülni! Szeretettel gratulálok Imolának és Zsókának!

Imola és Zsóka élménybeszámolója:

Rengeteget készültünk a versenyre: sok délutánt töltöttünk gyakorlással Kinga néninél az órák után. A verseny napján már hajnalban útnak indultunk – vonattal utaztunk Budapestre, ahová a reggeli órákban érkeztünk meg.
A verseny helyszíne az Országos Széchényi Könyvtár volt. Regisztráció után körbevezettek bennünket a lenyűgöző központi olvasóteremben, ahol maga a verseny is zajlott.

A megnyitót követően átvettük a feladatlapjainkat, amelyeket könyvszállító kocsikról kaptunk meg. A feladatmegoldásra 80 perc állt rendelkezésünkre: három, műveltségi kérdéseket tartalmazó feladványkártyát kellett készítenünk a megadott sablonokra, az előre meghatározott témák és szempontok figyelembevételével. Ezután rövid időt kaptunk arra, hogy felkészüljünk a szóbeli bemutatásra.

A munkáink ismertetése után lehetőségünk volt megtekinteni a Vershaza című kiállítást, amíg a zsűri meghozta döntését. A félórás programot követően került sor az eredményhirdetésre.
A versenyen az első korcsoportban (7–8. osztály) Imola 2., Zsóka pedig 1. helyezést ért el! A díjátadót követően közös és egyéni fotók is készültek.
Nagyon jól éreztük magunkat, örülünk, hogy részt vehettünk a versenyen, és reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk újra ott lenni!

^