Archívum

Jelenleg szerzők szerint tallóz...

 

Természettudományi táborban kezdtük a szünidőt

A tanév befejezése utáni hétfőn reggel 30 izgatott 4-6. évfolyamos diák toporgott a földszinti előadó előtt, a természettudományi tábor kezdésére várva.

A reggeli ima és az ismerkedés után megbeszéltük a heti programot. Ezután Jakab Mónika néni vezetésével a gyerekek átvonultak egy földszinti osztályterembe, és elkezdődött a kézműves foglalkozás. Mónika néni irányításával drótból és gyöngyből gyönyörű fák készültek az ügyes gyerekkezek alatt. A tízórai után udvari játék következett ebédig.

Az ebéd és egy rövid pihenő után Keszte-Orvos Kriszti néni mutatott be érdekes kémiai kísérleteket, amelyekkel kapcsolatban a színek előállítása és a színkeverés is szóba került. Ezután uzsonnáztunk, majd ismét játék következett a hazaindulásig.

Kedden délelőtt Nagylaki András bácsi is csatlakozott hozzánk. Az Iseumba látogattunk, ahol egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Sok érdekeset hallottunk a Római Birodalomról, a római császárokról és a rómaiak életéről Pannónia területén. A foglalkozás végén még római pénzérmét is készíthettünk.

Délután Jakab Mónika néni és Sütheő Cili néni mutatott be érdekes fizikai kísérleteket a légnyomással, a hidrosztatikai nyomással, valamint a testek úszásával kapcsolatban. Uzsonna után udvari játékkal zártuk a napot.

Szerdán reggel Gojsza Mónika néni és Káldy Nóra néni várt bennünket a Szent István parkban. Háromfős csapatokat szerveztünk, és egy izgalmas logikai lovagi tornán vehettünk részt. Fáradtan, de jókedvűen érkeztünk vissza az iskolába ebédelni.

Ebéd után két csoportra oszlottunk. Az egyik csoport Nagy Zsuzsa néni vezetésével a nálunk élő madarakról szerzett érdekes információkat. Zsuzsa néni előadása után a gyerekek az udvaron megkereshették az elrejtett papír madarakat, amelyeket ezután kiszínezhettek, és egy talpra rögzítve haza is vihettek.

A másik csoport Jakab Mónika néni irányításával tulipánt és más origamiból készíthető tárgyakat hajtogatott. Másfél óra múlva a két csapat helyet cserélt. Ezt a napot is uzsonnával, majd rövid udvari játékkal zártuk.

Csütörtökön reggel autóbuszra szálltunk, és elindultunk a Gothard Jenő Csillagvizsgálóba. Ott nagy meglepetésünkre először az intézet igazgatója fogadott bennünket, és az ő irányításával a meteoritokról szereztünk érdekes információkat. Ezután az egyik főmunkatárs vezetett tovább bennünket. Megnéztük a Gothard Jenő életét és munkásságát bemutató kiállítást, ahol korabeli kísérleti eszközöket láthattunk. Ezután a jelenbe visszatérve belenézhettünk egy nap-távcsőbe, majd azt a hatalmas tükrös távcsövet nézhetünk meg, amellyel az éjszakai bemutatókat szokták tartani.

Az iskolába visszatérve ebédeltünk, majd kivonultunk a Szent István parkba, ahol Pócza Timi néni irányításával és Ács Dávid bácsi segítségével izgalmas számháborún vehettünk részt. Fáradtan, de jókedvűen gyalogoltunk vissza az iskolába uzsonnázni, majd a napot az udvaron fejeztük be.

Pénteken délelőtt Kinga néni várt bennünket a könyvtárban. Ötfős csapatokban foglaltunk helyet az asztaloknál. Kinga néni nagyon érdekes vetélkedőt állított össze a hazai ételekről. Többek között volt fűszerfelismerés, ételek kitalálása leírás alapján, szó párosítással, illetve betűrejtvényből. A foglalkozást jókedvű székfoglaló játékkal zártuk.

Ebéd után fagyizni mentünk. Az iskolába visszatérve sor került a hét során rendezett vetélkedők eredményhirdetésére, és az oklevelek és a nyeremények átadására. Ezután uzsonnáztunk, majd vidám udvari játékkal zártunk az egyhetes tábort.

 

A táborozók véleménye a táborról:

„Egy igazán élvezetes tábor. Sok újat, érdekeset tanulhattam. Nagyon érdekesek voltak a tanulmányi támpontok. Sok barátot szereztem.”

„Nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó helyekre mentünk, pl. Gothard Csillagvizsgáló.”

„Nekem a számháború tetszett nagyon, mert a csapat és a csapatmunka is egyaránt jó volt.”

„Igazából nem tudnék kiemelni egy programot sem, nekem az egész hét tetszett. Talán a kísérletek és a kreatív foglalkozások foglaltak le a legjobban. Nagyon hálás vagyok az összes tanárnak a táborért.”

„A fizikai és kémiai kísérletek nagyon izgalmasak voltak.”

„A legjobb a barkácsolás volt. Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem!”

„A kedvencem a logikai lovagi torna volt. Sokat futottunk, nevettünk.”

„Nekem nagyon tetszett a tábor. Bár eleinte féltem, hogy unatkozni fogok, mert az osztályomból egyedül voltam, de közben egy új barátot is szereztem.”

„Nagyon finom volt az étel és a szörp.”

 

Sütheő Cecilia

a tábor szervezője

 

https://drive.google.com/drive/folders/1g4Vc4j5C-9LdX3v8Ifbk0KVs1kNwmyXt?usp=drive_link

 

Sikeres érettségi vizsgát tett a 12.m osztály

2023. június 20-22. között vizsgázott összesen 13 tantárgyból a 12.m osztály illetve a 10.n, 11.m valamint 11.n osztályból azok a diákok, akik előrehozott középszintű német, angol nyelv és digitális kultúra vizsgát tettek.

Magyar nyelvből huszonöten középszinten adtak számot tudásukról, tizenhét jeles, hat jó és két közepes eredmény született.

Matematika tantárgyból tizennyolcan középszinten, heten emelt szinten vizsgáztak. Kiemelkedő eredmény, hogy az emelt vizsgák esetében öt jeles és két jó eredményt kaptak a diákok.

Történelem tantárgyból huszonegy diák közép-, négy tanuló emelt szinten vizsgázott. A középszintű feleletek esetében tizenöten jeles érdemjegyet kaptak bizonyítványukba.

Angol nyelvből az öt emelt szinten vizsgázóból négy jelest, egy tanuló jó eredményt ért el.

Az előrehozott középszintű angol érettségik eredménye minden esetben jeles osztályzatú lett, ugyanígy a német előrehozott középszintű vizsgákra is jelest érdemjegyet kaptak a tanulók.

A kistantárgynak számító biológia, kémia, földrajz, digitális kultúra és katolikus hittan tantárgyak esetében csak jeles és jó eredmények kerültek a bizonyítványokba.

A 12.m osztályban 11 tanuló kitűnő eredményt ért el.

Szívből gratulálunk a szép bizonyítványokhoz, további sok sikert kívánunk és a Jóisten áldását kérjük Rátok!

https://drive.google.com/drive/folders/1XqyyxpHLmJR07dYLRk3vJRYtt4HaSveX?usp=sharing

 

Te Deum – hálaadás a 2022-2023-as tanév végén

2023. június 16-án és 17-én iskolánk egy újabb (a 31.) tanévéért mondtunk köszönetet Istennek és közösségünk minden tagjának. Pénteken az alsó tagozat, szombaton a felső tagozat és a gimnázium diákjaival illetve szüleikkel búcsúztattuk a tanévet.

Englert Zsolt igazgató úr Szent II. János Pál Pápa szavaira emlékeztetett, amelyek a jövőben is buzdítani fognak bennünket:

„Felszólítalak benneteket, hogy soha, de soha ne adjátok fel a reményt, soha ne kételkedjetek, soha ne fáradjatok el, és soha ne bátortalanodjatok el. Ne féljetek.”

Igazgató úr a tanulmányi munkát értékelve elmondta, hogy ebben a tanévben is sokat és eredményesen tanultak diákjaink. Kiemelkedő sikerünk volt ebben az évben is, hogy iskolánk az országos mérések és az érettségi vizsgaeredmények alapján ismét bekerült az ország 100 legjobb gimnáziuma közé. Büszkék vagyunk diákjainkra, akik a pedagógusokkal és a szülőkkel sokat dolgoztak ezért.

Diákjaink kiemelkedő szorgalma az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok területen megmutatkozott. Sokan értek el kiemelkedő tanulmányi eredményt. Alsó tagozatunkon az első osztályosokon kívül 97  kisdiák ért el a magatartást és a szorgalmat is figyelembe véve kitűnő eredményt, a gimnazisták és a felső tagozatosaink közül pedig 57-en lettek hasonlóan kitűnők, mellettük 64 tanulónak csak egy-két négyes osztályzata lett. A tantárgyi dicséretek száma meghaladja a 700-at.

A tanulmányi eredmények mellett a versenyeredmények is diákjaink kiemelkedő tudását, szorgalmát igazolják. Idén is sokan versenyeztek és sok szép eredmény született. Ezek közül kiemelkedő a kémia Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen elért eredmény, amely a tavalyi kiemelkedő eredményt is felülmúlta. Két 12 évfolyamos diákunk, Kovács Gergely és Kiss Mihály jutott az országos döntőbe, ahol Gergely a 2. Mihály pedig a 6. helyet szerezte meg. Tanáruk Ernyey Tiborné tanárnő.

Igazgató úr és Dr. Szőke Zoltán, az iskolánk támogatására létrehozott alapítvány kuratóriumának elnöke átadták a Tehetség Díjakat az idei tanévben legkiemelkedőbb versenyeredményeket elért tanulóinknak. A díjazott tanulók sok versenyeredményéből igazgató úr a legszebbeket emelte ki.

A Brenner iskola támogatására létrehozott alapítvány Tehetség Díjban részesítette:

Bősze Blanka 3.a osztályos tanulót a Bendegúz Tudásbajnokság  országos döntőjén, magyar nyelv tantárgyból elért 3. helyezéséért. (Tanára: Falusiné Ambrus Márta tanárnő),

Csuti Benedek 2.b osztályos tanulót a Bendegúz Tudásbajnokság  országos döntőjén, olvasás szövegértés tantárgyból elért 8. helyezéséért. (Tanára: Baumgartner Imréné tanárnő),

Bárdics Mirkó 2.b osztályos tanulót az Országos Sakk Egyéni Diákolimpián elért 9. helyezéséért, a sakk egyéni rapid országos bajnokságon elért 10. helyezéséért, az Olimpiai Reménységek Tornáján elért 6. helyezéséért,

– Diákjaink az Országos Sakk Diákolimpián csapatban (alsós leány) a 8. helyezést érték el. A csapat tagjai:

– Iszak Janka 4.b osztályos tanuló,

– Sinkó Dóra 4.a osztályos tanuló,

– Kiss Léna 1.b osztályos tanuló,

– Kiss Lotti 1.b osztályos tanuló.

(Edzője: Ruck Tamás)

Vass Borbála 4.c osztályos tanulót az asztalitenisz diákolimpia  országos döntőjén, I-II. korcsoport „A” kategóriában elért 3. helyezéséért.

Koltay Dorka 4.c osztályos tanulót a tájékozódási futás országos döntőjén rövidtávú sprintversenyben elért 9., a hosszútávú versenyen elért 5. helyezéséért és a matematika alapműveleti versenyen elért országos 8. helyezéséért.

Horváth Boldizsár Simon 4.b osztályos tanulót gyorskorcsolya diákolimpia országos döntőjén a hosszútávú versenyen elért 7. a rövidtávú versenyen elért 2. helyezéséért,

Zsombor-Szatmáry Zselyke Anna 4.c osztályos tanulót a vívás diákolimpia  országos döntőjén, tőr fegyvernemben elért 9. helyezéséért.

Gáspár Luca 3.c osztályos tanulót az Akrobatikus Rock And Roll diákolimpia  országos döntőjén elért 10. helyezéséért.

 

Felső tagozat, Gimnázium

Rettegi Ákos 7.n osztályos tanulót a Dugonics András Matematikaverseny országos döntőjén elért 2. helyezéséért (Tanára: Mezősiné Keszei Zsuzsanna), a Bendegúz Nyelvész Magyarverseny országos döntőjén elért 9. helyezéséért. (Tanára: Tang Lászlóné), a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny Országos döntőjén elért 6. helyezéséért (Tanára: Iványiné Nagy Kinga), a Hevesi György Kárpátmedencei Kémiaverseny országos döntőjén elért 13. helyezéséért (Tanára: Ernyei Tiborné). Ákos többek között bekerült a Zrínyi Ilona Matematikaverseny és az Alapműveleti Matematikaverseny országos döntőjébe is.

Rettegi Ákost Szombathely város önkormányzata is elismerésben részesíti és Díszoklevéllel jutalmazza.

Maár Maja Anna 7.n osztályos tanulót az Arany János Magyarverseny országos döntőjén elért 2. helyezéséért. (Tanára: Tang Lászlóné)

Maár Maja Annát Szombathely város önkormányzata is elismerésben részesíti és Díszoklevéllel jutalmazza.

Fölnagy Imola Sára 5.n osztályos tanulót az Arany János Magyarverseny országos döntőjén elért 5. helyezéséért. (Tanára: Tang Lászlóné)

Henc Zsóka 6.n osztályos tanulót az Arany János Magyarverseny országos döntőjén elért 6. helyezéséért. (Tanára: Tang Lászlóné)

Hegyi Dorottya 7.n osztályos tanulót az Arany János Magyarverseny országos döntőjén elért 6. helyezéséért. (Tanára: Tang Lászlóné)

Horváth Márk Sándor 11.m osztályos tanulót a 46. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalami Pályázat, próza kategóriában elért arany oklevélért, A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület irodalmi pályázatán elért 1. helyezéséért. (Tanára: Domján Péterné)

Horváth Márk Sándort Szombathely város önkormányzata is elismerésben részesíti és Díszoklevéllel jutalmazza.

– Diákjaink a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Országos Bionika versenyén csapatban a 7. helyezést érték el. (Tanáruk: Melegáné Somogyi Tímea tanárnő). A négy fős csapat tagjai:

– Fülöp Zoltán 11.m osztályos tanuló,

– Palatin Adrienn 10.n osztályos tanuló,

– Svélecz Benjámin 10.n osztályos tanuló,

Benjámin az Úszás diákolimpián 200 m pillangón illetve 100 m pillangón  az országos 9. illetve 4. helyezést érte el.

– Vincze Lívia 10.n osztályos tanuló.

Lívia az Úszás diákolimpián 200 m hát illetve 100 m háton az országos 6. illetve 3. helyezést érte el,

– Diákjaink az Országos Sakk Diákolimpián csapatban, középiskolás leány kategóriában a 4. helyezést érték el. A csapat tagjai:

– Vilics Hanna 9.n osztályos tanuló,

– Farkas Boglárka 11.n osztályos tanuló,

– Szigeti Réka 8.a osztályos tanuló,

– Babos Blanka 6.a osztályos tanuló.

(Edzőjük: Ruck Tamás)

 

– Diákjaink az Országos Sakk Diákolimpián csapatban felsős fiú kategóriában a 10. helyezést érték el. A csapat tagjai:

– Bárdics Márkó 6.m osztályos tanuló,

– András Ferenc 8.n osztályos tanuló,

– Szabó Gergő 8.n osztályos tanuló,

– Orosz Richérd 5.a osztályos tanuló,

– Gyenese Pál 5.n osztályos tanuló.

(Edzőjük: Ruck Tamás)

– Pozsonyi Koppány 7.n osztályos tanulót az Úszás Diákolimpia országos döntőjén 200 m vegyes és 100m gyors úszásban elért 8. illetve 6. helyezéséért.

– Hegyi Dominik 6.m osztályos tanulót az Úszás Diákolimpia országos döntőjén  elért 6. helyezéséért.

– Horváth Zsombor Bendegúz 7.n osztályos tanulót a Gyorskorcsolya diákolimpia országos döntőjén, hosszútávon elért 4., rövidtávon elért 2. helyezéséért.

– Móricz Borbála Anna 8.b osztályos tanulót a Tíztánc országos bajnokságon elért 1. helyezéséért.

–  Fodor Anna 5.a osztályos tanulót a Gyorsasági görkorcsolya diákolimpia országos döntőjén elért 7. helyezéséért.

– Bende Johanna Míra 6.a osztályos és Péhm Gellért 7.a osztályos tanulót az Országos  Furulyaduó versenyen elért ARANY minősítésükért.

 

A Te Deum ünnepségeken készült fotókat innen tudják letölteni:

https://drive.google.com/drive/folders/1uL_jP0K4Dk33B-uLGoEqOmu3p9RzcNK2?usp=sharing

^