június, 2026

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Egy csónakban evezünk?

A tanév lezárásaként Bognár Zoltán kollégánk egy igazi nyári programot szervezett a tantestület számára.  Köszönet érte.

A sikerhez adott volt a jó program, a jó csapat, a jó idő… időjárás szinte már túl kegyes volt hozzánk. Sikerült-e szárazon megúsznunk a vízre szállást? Ez had maradjon a mi titkunk!

Részletes beszámolóra nincs szükség, a képek magukért beszélnek…

Egy dolgot azért tuti megtanultunk a túra alatt: ha haladni akarunk, érdemes egy irányba eveznünk 😊

Nyári napközi 2026.

Idén is megszerveztük az alsós diákok részére a nyári napközit június 22-26. között.

53 diákunk, főleg 1-2. évfolyamosok jelentkeztek. Nagyon örültünk ezért a 3-4. évfolyamos „nagyoknak” akik a felnőttek segítségére voltak a csoport külsős helyszíneken való mozgatása vagy éppen a barkácsolás során.

Nagyon izgalmas programokkal készültünk. Tervezéskor figyeltünk arra, hogy fiúk-lányok kedvére válasszunk a lehetőségek közül. Az időjárás is meghatározta a terveket. A végén úgy láttuk, mindenki elégedett volt azzal, amit a hét során átélhetett.

Mi minden volt?

Hétfőn elmentünk az Egyházmegyei Levéltárba, ahol régi írástechnikákkal, eszközökkel ismerkedhettek meg a gyerekek. Lúdtollal írtak, pecsétet készítettek, mechanikus írógépen kopácsoltak. Ezt követően a Fő térre mentünk, ahol egy fagylalt elfogyasztása közben Luca néni idegenvezetése mellett ismerkedhettünk meg a tér nevezetességeivel. Ebéd után, a csendes játékot, mesét követően a FALCO munkatársai közreműködésével a hulladékhasznosítás jegyében képkereteket, táblaképeket készítettünk, sőt csillámtetoválást is kapott, aki vállalkozott rá.

Kedden a Kalandvárosban kezdődött a nap, délután pedig a csendes játék után Orsi néni játékos vetélkedőjén küzdöttük át magunkat, ahol minden játékos jutalomban részesült. Ezt követően képet készítettünk a hétfőn alkotott keretekbe. Szabad eszköz- és technikahasználattal. Szép alkotások születtek.

Szerdán elutaztunk Pityerszerre, ahol a történelmünk egy kis darabkáját, régi eszközöket, szokásokat, bölényeket és vadlovakat valamint a kerek perec sütését ismertük meg. Sokat sétáltunk, játszottunk, és ki-ki megsüthette az uzsonnául szolgáló perecét is.

Csütörtökön az Egészségügyi Főiskolán voltunk, ahol érdekesnél érdekesebb feladatokat, játékokat végeztünk. Annyira változatos és jó program volt, hogy észre sem vettük, s máris elszaladt az idő.

Délután a SZOVA munkatársai jöttek el hozzánk és a szelektív hulladékgyűjtésről tanultunk, játszva gyakoroltuk majd hulladékból papírállatokat készítettünk. Érdekes és vidám volt a nap.

Pénteken moziban voltunk, a Szaffi című mesét néztük meg.  Az ebédet követő csendes játék után vizes játékoknak szenteltük az időt. Ugráló vár is volt az aulában, kint pedig nagyon ötletes játékokkal hűsítettük magunkat- no meg egymást is. A jégkrém is folyt volna- de nem maradt ideje…

Vidáman kezdődött a vakáció, legyen ilyen élménydús a folytatás is!

 

6ártalan Szlovákia

Az előkészítő órán a kiválasztott tájegységről, településekről, nevezetességekről a térképek és digitális anyagok segítségével képeket és videókat néztünk meg. Megismertük a helyi
népszokásokat, népviseletet, kulturális értékeket. Beszélgettünk arról, mit jelent a nemzeti összetartozás és a külhoni magyarság. Minden tanuló kiválasztott egy látnivalót, írt róla 5-10
mondatos ismertetőt vagy  bemutatta ppt-n.

Az okos doboz feladatokkal a tanulók egyénileg és párokban is oldottak meg feladatokat. Magyarország és a Kárpát-medence földrajzával, Trianonnal és a határon túli magyarsággal
kapcsolatban. Történelmi személyek és események néphagyományok és kulturális örökségek voltak a témák, kvíz játékos formában. Aztán közösen értékeltük és megbeszéltük a helyes
válaszokat.
Június 4-re készülve a témanapon a 7.évfolyam osztályaival kreatív foglalkozásként és a nemzeti összetartozás napjára készülve elkészítettük a Trianoni béke kapcsán elhíresült
tervezetet, gróf Teleki Pál "Vörös térképét" a Carte Rouge-t. A feladat során a diákoknak ezt a térképet kellett újraalkotnia valamilyen kreatív eszközzel vagy megoldással, a térkép lényegét és jelentését megőrizve. Ezt kiegészítettük az ehhez tartozó ismeretekkel, hogy mire is szolgált és mit jelképezett ez az elképzelés, és milyen eredményekkel valósult vagy nem
valósult meg a trianoni békekötés során.

Első állomásunk a Pelsőci Dénes György Alapiskolába vezetett. Az igazgatónő elmondta nekünk, hogy a diákélet hasonló, mint Magyarországon. Náluk az a jó tanuló, aki tiszta egyes
és az a rossz, aki csupa ötös. A magyar ünnepeket ők is ünneplik, és nagy hangsúlyt fektetnek a magyar nyelv és a magyar kultúra ápolására. Ezután Várhosszúrétre vezetett utunk, ahol egy
kézműves társulat kiállítását néztük meg. Érdekes volt, ahogy természetes anyagokból készítettek szobrokat a művészek. Majd Rozsnyó város következett, ahol megismerkedtünk a
város múltjával. Krasznoharka várát is megnéztük, mielőtt Iglóra mentünk a szállásra. Második napunkat Szepesváralján folytattuk, ahol a szepesi vár és a Szent Márk templom
történetével ismerkedtünk meg. Ezután Szepesszombaton a magyar emlékművet koszorúztuk meg. Lőcsére bementünk várost nézni, a középkori városmagot megismerni. Késmárkon
gyönyörű szép fatemplomot látogattuk meg. A Thököly-mauzóleumnál koszorúztunk és elénekeltük közösen a Himnuszt. Azután Szepesváralján folytattuk utunkat, ahol a szepesi vár
és a Szent Márk templom történetével ismerkedtünk meg. Késmárkon gyönyörű szép fatemplomot látogattuk meg.

Harmadik nap a Magas Tátrába vezetett utunk, Tarajka városnál szálltunk fel a siklóra és innen egy hosszú túrával mentünk fel a tarpataki vízeséshez. Ezen a napon a Bélai barlangot
is meglátogattuk, ahol fantasztikus cseppköveket láttunk. Negyedik nap sétáltunk a Dunajec partján. A lengyel határ mentén átmentünk egy kis fahídon
egy lengyelországi kisvárosba, az ottani piacon vásárolgattunk. Az Ólublói várat másztuk meg délután. Meglátogattuk a Hniezdnei csokigyárat és meg is kóstoltunk sok fajtát.
Az ötödik nap még megnéztük Igló városkát, megcsodáltuk a lencse alakú főterét. Hazafelé a Zólyomi vár volt az utolsó, amit megmásztunk. Itt még eltöltöttünk városnézéssel egy kis
időt, fagyiztunk és indultunk haza. Tartalmas, ám fárasztó öt napot tudunk magunkénak, tele élményekkel.

Az értékelő óra keretében feldolgoztuk élményeinket, rendszereztük megszerzett ismereteinket. Az elkészült fotókból képfelismerő játékot készítettünk arról, hogy hol készült,
milyen élmény kapcsolódott hozzá, felismerték-e a meglátogatott helyeket. Egy percben bemutatták a kirándulás legfontosabb élményeit vagy új ismereteiket. Közösen összeállítottuk
a kirándulás eseményeit és a hozzájuk kapcsolódó történelmi ismereteket. Mindent tanuló mondott egy új ismeretet, egy maradandó élményt, egy helyet, ahova visszatérne. Tanulók
egymásnak készítettek kérdés-válasz kártyákat, majd párokban kikérdezték egymást.

Kovácsné Elek Hajnalka

^