csütörtök, április 3rd, 2025
Jelenleg napok szerint tallóz...
Természetesen Istennel
Siker a ’Természetesen Istennel’ természettudományi csapatverseny döntőjében
A Katolikus Pedagógiai Intézet természettudományos csapatversenyt hirdetett a 2024/25-ös tanévben, a katolikus közoktatásban és szakképzésben tanuló 7-10. évfolyamos diákok számára. A 4 fordulós verseny célja volt, hogy felkeltse az érdeklődést a természettudomány kérdései iránt, segítsen megláttatni az összefüggéseket a természetben.
Iskolánkból egy 3 fős csapat jelentkezett a megmérettetésre: Mazák Zselyke, Siklér Emma és Sinkó Katalin a 8.M osztályból.
Benevezni a versenyre egy talajjal kapcsolatos videóval lehetett, amelynek a forgatása több napot vett igénybe. Az iskola laborjában, a Prenor kertészetben és a városban is készültek vágóképek, jelenetek. A 2 online forduló sikeres teljesítése után lehetett a döntőbe kerülni, ami sikerült is a lányoknak, második helyen jutottak be. A döntő napjáról, március 28-áról, a beszámolót Sinkó Katalin írta:
„Sokat készültünk a versenyre, többször is összeültünk gyakorolni az iskolában.
Eközben terveztünk 4 db egyenpólót, amiket felvéve a csapatunk nevét lehetett összeolvasni. (Timi néninek csak a verseny reggelén adtunk oda, egy ehhez készített dobozban. Nagyon örült neki.) A reggeli 5:52-es IC-vel utaztunk, Budapesten metróra szálltunk, majd 20 perc séta után beléptünk a Katolikus Pedagógiai Intézet kapuján. Az időjárás nem kedvezett a szabadtéri versenynek, így az eső miatt az épületbe kerültek az egyes állomások. A megnyitó után mi is elindultunk a kapott térkép alapján. A teremtésvédelem állomásnál kezdtünk, aztán a földrajz, a biológia, a fizika és a kémia állomás gyakorlati feladatait kellett megoldani 10-10 perc alatt. Amíg egyik állomásról átértünk a másikra, ki kellett használnunk az időt arra, hogy megoldjuk az állomásközi feladatokat. A verseny után megebédeltünk, aztán megnéztük a 3-3 különdíjas kisfilmet. Ezt követően jött az eredményhirdetés. A végéről kezdték a csapatok neveit kihirdetni, s mi azt vettük észre, hogy még mindig nem mondták a csapatunk nevét. Míg végül utoljára, azaz az első helyen szólítottak ki minket. Nagyon boldogan fogtunk kezet a zsűrivel.
A vonat indulásáig volt még egy kis idő, így a közeli plázában vettünk egy kis finomságot. Sokat nevettünk a hazaúton. Egy órás késéssel nagyon fáradtan, de tele örömmel értünk haza. Elsők lettünk!”
Gratulálunk a csapatnak!
Az eredmények az alábbi linken megtekinthetők: https://www.katped.hu/hir/termeszetesen-istennel-fold-termeszettudomanyos-vetelkedo-donto-eredmenyei
Melegáné Somogyi Tímea – felkészítő tanár