hétfő, szeptember 2nd, 2024
Jelenleg napok szerint tallóz...
Nyári élménytábor – Zánka
A 7. m osztály Véghné Tomkó Beáta osztályfőnök szervezésében Szakály Csilla kísérő segítségével 6 napot töltött Zánkán a nyári Erzsébet-táborban.
„Sok-sok készülődés után izgatottan indultunk útnak augusztus 25-én, vasárnap reggel. Vonattal utaztunk Zánkára, ahol már az állomáson várt egy TESO, aki mindenben segítségünkre volt addig, amíg szálláshelyünket elfoglaltuk a lila altáborban.
Ebéd után azonnal a strandra siettünk, estig ki sem jöttünk a Balatonból. Az esti altábori nyitóünnepség után részt vettünk a tábori nyitóceremónián, ami fergeteges hangulatú diszkóval zárult.
Másnap délelőtt a Szélkirálynő fedélzetén sétahajóztunk. Közben megismerkedhettünk a Balaton élővilágával. Délután gokartoztunk, de természetesen a strandolás sem maradhatott el, amibe estefelé a lányokkal egy táskafestő kézműves foglalkozást is beiktattunk. Este koncert volt a Főtéren, majd altábori diszkó, ami csak tovább fokozta a hangulatunkat.
A zsúfolt hétfő után kedden állatmentő kalandra indultunk. A kooperációs ernyővel végzett csapatépítő foglalkozás komoly együttműködésre késztetett bennünket. Ekkor bebizonyosodott, hogy nagyon egy húron pendülünk. Este – bár volt diszkó – társasjátékoztunk. Activity közben repült az idő, 22 óra helyett csak 23:30-ra sikerült elcsendesednünk, ami 5 percig sem tartott: a tűzjelző élesen visító hangja zavart bennünket az udvarra. Tűz természetesen nem volt, csak némi riadalom, visszatekintve inkább izgalmas kaland, ami miatt tovább fennmaradhattunk.
A szerda délelőtt volt a legizgalmasabb egész héten. Négy fiú – Falco néven – benevezett a tábori streetball bajnokságra. Veretlenül meneteltek a döntő mérkőzésig, és megszerezték az aranyérmet. A győztes csapat: Pegán Ádám, Orsós Dávid, Szakács Benedek és Varga Zsombor. A nap hőse Pegán Ádám, aki a második meccsen megsérült, és törött ujjal játszotta végig a délelőttöt. Ádám így Veszprémbe is tett egy rövid kirándulást Csilla nénivel, ahol megnézték a kórház sürgősségi osztályát. A délután sem telt eseménytelenül: lézerharcban mérték össze az erejüket a gyerekek.
Nem unatkoztunk csütörtökön sem. A strandon kezdtük a napot, a fürdés, napozás, társasjátékozás után kipróbáltuk a sárkányhajózást. Óriási élmény volt. Sajnos ez már az utolsó éjszakánk volt a táborban, ezért este altábori záróünnepség és táborzáró ceremónia várt ránk. A hangulat fantasztikus volt, nagyot buliztunk a főtéri diszkóban.
Pénteken felejthetetlen élményekkel gazdagodva indultunk haza. Csodálatos idő, szuper programok, buli, vidámság, barátok… Ez volt az eddig legjobb osztályprogramunk, még sokáig emlegetni fogjuk.”
Véghné Tomkó Beáta of.