Napközis tábor 2024.

Napközis tábor – június 24-27.

     Az idei tanév egy héttel hosszabb volt a szokásosnál, ezért a hagyományos napközis tábor ideje négy napra csökkent.

Hétfőn délelőtt az Erdészeti központ parkjába gyalogoltak a gyerekek, ahol Varga Laci bácsi csupa érdekes dologról mesélt. Kipróbálhatták melyik fának puha a törzse. Megfigyelhették az itt élő növényeket. Az állatok életéről, szokásairól hallottak. Játékra is maradt idő az hűs árnyat adó lombok alatt.  A nap másodikfelében kézműves foglalkozás keretében vászonra örökíthették meg a természet egy-egy részletét, különféle festési technikák használatával. A másik helyszínen gyöngyből karkötők vagy kulcstartók készültek az ügyes kezek által.

Kedden az Agora Savaria Filmszínházban megtekintették A Lúdas Matyi című rajzfilmet. Hazafelé a nagy melegben jólesett a fagylaltozás. Ebéd után a program sportversenyekkel folytatódott, majd izgalmas rejtvényeken, logikai feladatokon törhették fejüket a táborozók.

Szerdára egésznapos kirándulást terveztünk a Jeli Arborétumba.  Az éjszakai eső felfrissítette a levegőt. A vidám kis csapat hősiesen megküzdött a vérszomjas szúnyoghadsereggel és eljutott a kilátóig, ahonnan a fák fölött távoli erdőket lehetett látni. A lombkorona sétány csúszdáján a legbátrabbak többször is lecsúsztak.  A Hétforrás közepén állt -hajdan szinte égig érő- fa meglepetésünkre kidőlve feküdt, mutatva az idő múlását. A kijárat felé ballagva pompázatos hortenzia bokrok látványában lehetett gyönyörködni.

Csütörtök délelőtt a Vívóakadémián ismerkedtek a vívás alapjaival. Néhányan lelkesen várják, hogy ősszel járhassanak edzésre. Környezetvédelemmel kapcsolatos foglalkozás is volt, melynek végén a teszt kitöltésével bizonyították a gyerekek, hogy alaposan odafigyeltek arra, amit hallottak.

Délután a Leg, leg, leg… versenyt a tornateremben tartottuk. Strandon érezhette magát minden gyermek a vizes játékok közben az udvaron. Az eső nem kímélte a programot, ezért az ugrálóvár bekerült iskolánk aulájába….

A jól sikerült tábor a résztvevők számára megfelelő nyitány lehet a rég várt nyári szünethez!

Az alsó tagozat

 

 



Comments are Closed

^