Sikeres érettségi vizsgát tett a 12.m osztály

2023. június 20-22. között vizsgázott összesen 13 tantárgyból a 12.m osztály illetve a 10.n, 11.m valamint 11.n osztályból azok a diákok, akik előrehozott középszintű német, angol nyelv és digitális kultúra vizsgát tettek.

Magyar nyelvből huszonöten középszinten adtak számot tudásukról, tizenhét jeles, hat jó és két közepes eredmény született.

Matematika tantárgyból tizennyolcan középszinten, heten emelt szinten vizsgáztak. Kiemelkedő eredmény, hogy az emelt vizsgák esetében öt jeles és két jó eredményt kaptak a diákok.

Történelem tantárgyból huszonegy diák közép-, négy tanuló emelt szinten vizsgázott. A középszintű feleletek esetében tizenöten jeles érdemjegyet kaptak bizonyítványukba.

Angol nyelvből az öt emelt szinten vizsgázóból négy jelest, egy tanuló jó eredményt ért el.

Az előrehozott középszintű angol érettségik eredménye minden esetben jeles osztályzatú lett, ugyanígy a német előrehozott középszintű vizsgákra is jelest érdemjegyet kaptak a tanulók.

A kistantárgynak számító biológia, kémia, földrajz, digitális kultúra és katolikus hittan tantárgyak esetében csak jeles és jó eredmények kerültek a bizonyítványokba.

A 12.m osztályban 11 tanuló kitűnő eredményt ért el.

Szívből gratulálunk a szép bizonyítványokhoz, további sok sikert kívánunk és a Jóisten áldását kérjük Rátok!

https://drive.google.com/drive/folders/1XqyyxpHLmJR07dYLRk3vJRYtt4HaSveX?usp=sharing

 



Comments are Closed

^