Erdélyben diákszemmel

Erdély 2022

A Határtalanul pályázat által osztályunkkal eljuthattunk Erdélybe, a mesés Székelyföldre. Utunkat az iskola előtti parkolóban hajnalban kezdtük meg, ahol fájó szívvel vettünk búcsút szüleinktől a hosszú utazásra. Az országunkat a nagylaki határátkelőnél hagytuk el, majd ezt követően Arad felé vettük az irányt, ahol idegenvezetőnket Tamás bácsit köszönthettük. Az aradi Szabadság-szobor allegórikus alakjainak megtekintése után Dévát a buszunk ablakából láthattuk. Majd a Vajdahunyad várához siettünk, ahol egy rövid tárlatvezetést követően kiscsoportokban fedeztük fel a vár rejtelmeit: megnéztük a Szép Kisasszonyok, a Várkapitány termét és az Arany termet, lemehettünk a kínzókamrába is. Gyönyörű kilátás nyílott a városra a toronyból. A csernakeresztúri szállásunkra érkezve egy finom, meleg vacsorával vártak minket, a szobák elfoglalását követően álomra hajtottuk fejünket.

Ébredésünket egy svédasztalos reggelivel folytattuk, ezt követően Nagyszeben felé robogtunk. Egy izgalmas csoportos versennyel fedeztük fel a város látnivalóit. A kalandjaink a szász fővárosba, Brassóba vezetett. Ahol szintén játékos feladatokkal ismertük meg a város nevezetes pontjait, pl. Fekete-templomot és Katalin-kaput. Brassó után Sepsiszentgyörgyön is megálltunk, s a város egyik csodás terét és parkját fedezhettük fel.  Ezután Tusnádfürdőn elfoglaltuk a hegyekkel körülvett faházakat és közösen elfogyasztottunk egy bőséges vacsorát. Majd közösségi játékokkal töltöttük az estét.

A reggeli után utunk a Szent Anna-tóhoz vezetett, ahol egy rövid sétát tettünk a tó körül és közben bolondos képekkel gazdagítottuk emlékeinket. A Mohos-láphoz érkezve megismerkedhettünk egy helyi tárlatvezetővel, aki bemutatta nekünk a láp növényvilágát és érdekes történeteket mesélt a láp keletkezéséről. Ezután a torjai Büdös-barlanghoz túráztunk, ahol a mofettában kipróbálhattuk a szén-dioxidos „kezelést”. A túrát követően egy finom hazai klasszikus gulyáslevest ebédeltünk, majd robogtunk tovább következő úticélunkhoz Kézdivásárhelyre. Ahol a prázsmári erődtemplom történetét ismerhettük meg, majd körülnéztünk a várban. A hosszú nap után fáradtan tértünk vissza a tusnádfürdői szállásunkhoz.

A reggelit követően a mesés Csíkszeredára indultunk. Közösen felmentünk a Nyeregbe, majd megtekintettük a csíksomlyói kegytemplomot, ahol a Szűz Anya tárt karokkal várt minket. Ezután Farkaslakán áthaladva megpillantottuk Tamási Áron sírját. Korondra érkezve a vásári forgatagban kereshettünk kiváló kézműves portékákat. Következő állomásunk a Parajdi Sószoros volt, majd a sóhegyeket bejárva tértünk vissza a buszhoz. Ezt követően a magyarvistai szállásunkra indultunk. A vacsora elfogyasztása után itt töltöttük utolsó esténket.

Szállásunkat elhagyva Nagyvárad felé vettük az irányt, ahol Tamás bácsi utolsó idegenvezetését halhattuk. A városházát, főtér látnivalóit megtekintve végigmentünk a szecessziós passage átjárón, elsétáltunk az egykori Emke kávéházhoz, és fényképezkedhettünk a Holnap Társaság alapító tagjaival. Egy finom, kemencében sült pizza után búcsút vettünk idegenvezetőnktől (innen is köszönjük!) és fájó szívvel indultunk haza. A Bors határátkelőt átlépve a pesti vacsorát követően az esti órákban értünk az iskola parkolójához, ahol szüleink ragyogó szemekkel fogadtak minket.

Köszönjük a felejthetetlen élményt osztályfőnökünknek Horváth Mónikának, és kísérő tanárainknak Morosits Eszternek, dr. Balogh Andrásnak és Bognár Zoltánnak! Az út nagyon jól összekovácsolta az osztályunkat, reméljük a jövőben is részünk lehet még ilyen utazásban!

Kolman Klaudia és Palatin Adrienn (jelenleg 10.n osztályos gimnazisták)

Erdély 2022
« 1 A 3 »

 



Comments are Closed

^