Őszi érettségi szervezésre kijelölt intézmény lett gimnáziumunk

Intézményünket is kijelölte a Vas Megyei Kormányhivatal az őszi érettségi vizsgák lebonyolítására, így lehetőség van arra, hogy diákjaink előrehozott emelt, közép- vagy szintemelő vizsgát tegyenek idegen nyelvből vagy informatika tantárgyból a saját iskolájukban.

A jelentkezés határideje: 2022. szeptember 5. hétfő

Diákjaink, akik már rendelkeznek középszintű érettségi vizsgával, szintemelő vizsgára jelentkezhetnek. Azok a diákok, akiknek még nincs előrehozott középszintű érettségi vizsgájuk pl. idegen nyelvből, osztályozó vizsgát kell tenniük az írásbeli érettségi vizsga megkezdése előtt.

Az osztályozó vizsgák időpontjait (szeptember és október eleje) a szaktanárok hirdetik majd ki az első tanítási héten. Az érettségi vizsga csak abban az esetben kezdhető meg, ha a diák sikeres osztályozó vizsgát tett a 11. évfolyam illetve a 12. évfolyam tananyagából (amelyik évfolyam anyagából szükséges).

Érettségi vizsgával már rendelkező tanulók is jelentkezhetnek intézményünkben érettségi vizsgára, ezt személyesen tehetik meg a titkárságon, azonban kérjük, hogy előzetesen jelezzék érkezésüket a 06-94-505-212-es telefonszámon. Számukra többféle vizsgát szervezünk:

Egyes vizsgatárgyakból − a szintemelő vizsga kivételével − középszinten vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. A választható tantárgyak listáját és a vizsganapokat itt találják:

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/erettsegi_2022/vizsgaidopontok_2022okt_nov.pdf

Szintemelő vizsga csak emelt szinten tehető.

Kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi vizsga után az érettségi bizonyítványban nem szereplő egyes vizsgatárgyból tett vizsga.

Szintemelő érettségi vizsga egyes vizsgatárgyból a középszinten sikeresen befejezett érettségi vizsgának az emelt szintű érettségi vizsgán első alkalommal történő megismétlése. Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása. A pótló érettségi vizsgán a korábban már sikeresen teljesített vizsgarészeket – amíg az adott tárgy vizsgakövetelményei nem változnak – nem kell újból teljesíteni. Arról, hogy kéri-e a már teljesített vizsgarész beszámítását, a jelentkezéskor a vizsgázó írásban nyilatkozik.

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló és az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsga megismétlése. Javító érettségi vizsga estében függetlenül a korábbi vizsgán elért esetleges részeredményektől, valamennyi vizsgarészt meg kell ismételni.

Minden további információ megtalálható a www.oktatas.hu oldalon:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/jelentkezes

 



Comments are Closed

^