csütörtök, július 7th, 2022

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Szent Gellért-díjat kapott két brenneres pedagógus

Június 29-én a szombathelyi Brenner-iskola tornatermében gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények dolgozói év végi hálaadásra, találkozóra, kötetlen beszélgetésre.

Itt adta át Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök a kiemelkedő szakmai munkát végző dolgozóknak a Szent Gellért-díj arany fokozatát.

Iskolánk díjazottjai:

Vida Mária, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium tanára, a természettudományi munkaközösség vezetője

Vida Mária gimnáziumi tanulmányait Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnáziumban folytatta, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karának matematika-fizika szakán szerzett pedagógus oklevelet 1982-ben.

1997-től a Püspöki Általános Iskola tanára. Szakmai munkájának elismeréseként 2002-től a természettudományi munkaközösség vezetője. Mária 40 éves pedagógus pályafutása során mindig nagy hangsúlyt fektetett a matematika és fizika tárgyak iránt érdeklődő diákok tehetségének gondozására. Tehetséggondozó tevékenysége kiemelkedő versenyeredményekkel öregbítette iskolánk hírnevét. Az elmúlt években rendszeresen jutottak tanítványai a Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjébe. Kiemelkedő eredményeket értek el a teljesség igénye nélkül: a Dugonics András Matematikaversenyen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, az Alapműveleti Matematikaversenyen, a komplex természettudományi versenyeken. Szívesen ismerteti meg tanítványait a csillagászat érdekes tudományával és a fizikai kísérletek izgalmas világával. Nagy energiával törekszik a természettudományok népszerűsítésére. Projektnapokat, fizikai bemutató kísérleteket és több mint 10 esztendeje tanév végi természettudományi napközis tábort szervez az érdeklődő diákok számára. Felkérésre vállalkozott szakköröseivel fizikai kísérletek bemutatására a Szombathelyi Televízióban az „Egyszerűen nagyszerű” műsor keretében.

Az oktatás mellett nagy figyelmet fordít a diákok személyiségének formálására, amelyet 2018-ig osztályfőnökként is precízen végzett. Keresztény szellemben neveli tanítványait, életvitelével példát mutat. Mária lelkiismeretes, pontos munkájával, kiemelkedő szakmai tevékenységével öregbíti iskolája jó hírnevét, növeli ismertségét, elismertségét. Szakmai munkájával sokat tesz a természettudományok népszerűsítéséért. Nevelő-oktató munkája példaértékű.

A Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium matematika-fizika szakos pedagógusát, természettudományi munkaközösségének vezetőjét, Vida Máriát kiemelkedő, példamutató szakmai munkájáért nyugdíjba vonulása alkalmából a fenntartó a Szent Gellért díj arany fokozatában részesítette.

 

Englert Zsolt, a Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium igazgatója

Englert Zsolt tanár, iskolaigazgató 1994-ben a Miskolci Egyetemen mérnöktanári képesítést szerzett, amit 1998-ban a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kibővített matematika szakkal. 1998-tól 2007-ig a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanára, majd igazgatója. 2003-ban megszerezte a közoktatás vezetői és pedagógus szakvizsgát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2010-ben a Nyugat-magyarországi Egyetemen okleveles pedagógia tanári képesítést szerzett. 2007. augusztus 01-től dr. Veres András megyéspüspök úr felkérésére a szombathelyi Püspöki Általános Iskola igazgatója, majd 2008. szeptember 01-től az összevont Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója. Magas szakmai, pedagógusi és vezetői tudással vezeti az intézményt. 2012 szeptemberétől kezdeményezésére bővült az intézmény a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzéssel. Igazgató Úr mind szakmailag, mind emberileg meghatározó egyéniség az oktató- nevelő munkában. Az összevont intézmény vezetőjeként és tanáraként bizonyságot ad szakmai rátermettségéről. Nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozottsággal bíró személyisége nagy hatással van kollégáira, a diákokra és a szülők közösségére egyaránt.

A Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium vezetőjét, Englert Zsoltot igazgató urat kiemelkedő és példamutató szakmai munkásságáért a fenntartó a Szent Gellért díj arany fokozatában részesítette.

Szívből gratulálunk!

Forrás: Szent Gellért-díjak átadása Szombathelyen – Szombathelyi Egyházmegye (martinus.hu)

 

Ismét célba értek a kupakok

Hála és köszönet azoknak, akik egész tanévben gyűjtötték a kupakokat, amelyek leadása után a bevételt kerekesszékes tanulóinknak és szüleiknek tudjuk átadni.

A legutóbbi – júniusi – kupakszállításban támogatónk volt a Karitász mellett két brenneres család is, akik az egyik teherautó bérleti díját és benzinköltségét felajánlották, így azt nem a kupakokból befolyt összegből kellett finanszíroznunk.

Köszönet Rátkai Róbertnek, a Szombathelyi Egyházmegye munkatársának, aki egész évben segíti a gyűjtési munkát és szervezi a szállítást.

A 2022. júniusi szállításból befolyt összeg: 204.000,- Forint, amelyet átadunk Farkas László és Gőczi Dominik szüleinek.

Összesen 2400 kg kupakot adtunk most le, 85 Ft/kg egységáron.

Nyáron is gyűjtsük a kupakokat, minden kupak számít!

 

 

Brenneres sportolóinkat is díjazták

2022. június 9-én került sor a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola díjkiosztó éves záró ünnepségére az Aréna Savaria Kiscsarnokában. A rendezvényen 8 szakosztály 115 sportolóját díjazták, 23 fő kapott kiemelt jutalmat, köztük brenneres diákok is:

Bárdics Márkó 5.m, sakk

Bárdics Mirkó János 1.b, sakk

Csergőffy Róza 4.b, röplabda

Mezőfi Marcell Markó 9.n, kosárlabda

Pozsonyi Koppány László 6.n, úszás

Vass Borbála 3.c, asztalitenisz

Völgyi Zsombor Róbert 4.a, kosárlabda

Az eseményen készült fotók megtekinthetők az alábbi linken:

https://www.facebook.com/1579651692355698/posts/3228061360848048/

 

^