szerda, június 15th, 2022

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Hála a tanévért – alsós Te Deum a Szaléziban

A 2021-2022-es tanév utolsó tanítási napján, délután 15 órakor gyűlt össze a Boldog Brenner János Általános Iskola alsó tagozata, hogy együtt adjon hálát az elmúlt esztendőért. Iskolánk 1-4. osztályos tanulói, szüleik és nagyszüleik közösen imádkoztak a tanítókkal, a nővérekkel, iskolánk minden dolgozójával.

Köbli Tamás, iskolánk lelkésze mutatta be a szentmisét, aki szentbeszédének elején felidézte, hogy péntekenként ugyanez a látvány fogadta mindig a Szaléziban, az alsós miséken. “Milyen jó, hogy ismét együtt tudunk lenni, de most az egész tanévért, az összes jóért hálát adunk, bár volt itt sírás is, fájdalom, örömkönnyek… minden” – mondta Tamás atya, majd felidézte azokat a történéseket, amelyek nap mint nap az iskolában érték: a reggeli találkozások, a kisebb-nagyobb balesetek, amelyek során átélhettük, hogy mennyire számíthatunk egymásra, a sok vidám pillanat és olykor a nehezebb napok állítottak bennünket kihívások elé.

A szentmise után rövid műsor következett: a 3.a osztályos lányok – Krampé Luca, Tóth Adél, Tóth Kamilla, Török Emili és Török Szofi – zalai és vasi népdalcsokrot adtak elő. Felkészítőjük: Vámos-Serman Ildikó tanító. Ezt követően a 4.c osztályos tanulók szavalatát hallhattuk a vakációról: Keszte Hanna, Kovács Janka és Mohácsi Hanga elláttak bennünket jótanácsokkal az előttünk álló nyárra, felkészítőjük: Horváthné Feiner Orsolya, osztálytanító. Rátkai Imréné, Mariann néni vezetésével lépett fel a “kis” kórus, Gyárfás Endre Tavaszébresztő című megzenésített versét adták elő, zongorán kísért: Németh Nóra.

A műsor után Englert Zsolt igazgató úr értékelte az évet, kiemelte a rengeteg tantárgyi dicséretet és a szép versenyeredményeket. E mellett örömét fejezte ki, hogy ebben a tanévben a programjaink jó részét már meg tudtuk tartani, sőt az egyházi ünnepekhez kapcsolódóan iskolánkban három alkalommal volt elsőáldozás és három alkalommal bérmálás – pótolva az elmúlt tanévet.

Idén ismét minden kitűnő bizonyítványt szerzett tanuló kezet fogott igazgató úrral, aki így személyesen tudta átadni a gratulációt a szép eredményért. Ünnepségünk végén az iskolánk támogatására létrehozott alapítvány díjait adták át: Bárdics Mirkó (1.b) kiemelkedő sakkeredményeiért, Imre Blanka (4.b – hegedű) és Nagylaki András (4.b – kürt) a zenei versenyeken elért kiemelkedő eredményeikért, minősítéseikért vehettek át könyvutalványt:

Bárdics Mirkó 1.b sakk egyéni Diákolimpia orsz. 9.
1.b sakk rapid Országos Bajnokság orsz. 11.
Imre Blanka 4.b XII. Országos Bartók Béla Hegedű-duó verseny I. korcsoport orsz. különdíj
4.b Sistrum Zenei versenyek – hegedű reg. nívódíj
Nagylaki András 4.b XIV. Országos Kürtverseny I. korcsoport orsz. különdíj
4.b XI. Jánossomorjai Rézfúvós Minősítő verseny orsz. arany

Az alsós Te Deum-ünnepségen készült képek a Drive-linkről letölthetőek:

https://drive.google.com/drive/folders/1TdGsuaFn9IFSaey4QjxBiBYJkBLI2z54?usp=sharing

“Gaudete” – “Örüljetek” – Ballagás

Ballagási ünnepségre gyűlt össze a brenneres közösség 2022. június 15-én délelőtt. A 8.a és a 8.b osztályosok meghatódva, de boldogan lépték át iskolánk kapuját. A hetedik osztályos tanulók feldíszítették a termeket, virággal és tarisznyával is készültek az általános iskolai tanulmányaikat befejező diáktársaiknak. A két osztály még utoljára végigment iskolánk épületének folyosóin, kicsik és nagyok virággal a kezükben fogadták őket. A búcsúzók az aulában énekkel köszönték még az elmúlt évek áldozatos munkáját tanáraiknak és iskolánk minden dolgozójának.

11 órakor kezdődött a Szalézi templomban az ünnepi szentmise, amelyet Fekete Szabolcs Benedek püspök atya, Császár István, általános helynök és Köbli Tamás, iskolalelkész mutattak be. A főpásztor szentbeszédében visszaemlékezett az ismert ballagó énekre, amelyet a diákok is énekeltek: “Gaudeamus igitur”. Feltette a kérdést, hogy vajon mit is jelent a “Gaudeamus”. Ez a szó az örömet jelzi, azt, hogy örüljünk. Akkor is, amikor megpróbáltatások elé állít az élet és akkor is, amikor sikereket érünk el. A Jóisten nem egyenlő részben adja nekünk a talentumokat, de mindnyájunk kötelessége, hogy a kapott talentumait kamatoztassa. Újra és újra emlékeztetett püspök atya az örömre, amelynek életünk alapkövévé kell válnia.

A szentmise után a ballagási műsor következett, amelynek az elején a két osztály a Ma reggel útnak indulunk című dalt énekelte el, hangszeren kísértek: Kiss Julianna (cselló), Törő Sára (fuvola) és Hajba Noémi (hegedű).

Sarkadi Gyöngy verssel búcsúzott, majd Vass Gréta a hetedik osztályosok nevében szólt az ünneplő felsőbb évesekhez. Bencze Boglárka és Kemény Anna négykezest játszottak, majd Kiss Julianna, tanárával Berkiné Pothárn Margittal adott elő egy csellódarabot. A nyolcadik osztályosok nevében Széplaki Júlia és Piri Endre búcsúzott. Az ünnepélyes zászlóátadás, majd szalagfelkötés után Englert Zsolt, igazgató köszöntötte az ünneplőket, illetve a kitűnő és jeles tanulóknak átadta a jutalomkönyveket.

Isten áldása kísérjen Benneteket!

Ballagás 2022
« A 11 »
^