Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún

Diákmisére gyülekeztek iskolánk 1-2. osztályos tanulói november 28-án, vasárnap. Köbli Tamás, iskolalelkész a szentmise elején megáldotta azokat az adventi koszorúkat, amelyeket a gyermekek szüleikkel együtt a koszorúkötésen készítettek el iskolánkban. Tamás atya a szentbeszédében arra kérte a kicsiket és nagyokat, hogy az adventi időszakban különösen is figyeljenek arra, hogy kivel, kinek, mivel tudnak jót tenni. Természetesen ez a felnőttekre is vonatkozik.

“Mennyei Atyánk, az advent Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus születésére való emlékezés és az arról való elmélkedés ideje. Atyám, imádkozom, hogy a karácsony közeledtével fordíthassam feléd szívemet, és idén ne a karácsonyi nyüzsgésre koncentráljunk, és ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy megünnepeljük a remény, a béke, az öröm és a szeretet ajándékait, amelyeket az első karácsonykor küldtél nekünk!

Atyaisten, a Szentírás minden szava a reménység ajándékára mutat, amelyet Krisztus Jézusnak köszönhetünk. Nem a karácsonyi történet volt a remény üzenetének a kezdete, mert az Ószövetség tele van utalásokkal arra a tervedre, hogy megváltsd népedet, és helyes útra tereld őket. Kérlek, legyünk képesek  valóban látni és megérteni, hogy milyen nagy a szereteted irántunk, amikor olvassuk Jézus születésének történetét a Szentírásban.” (Az ima forrása: https://777blog.hu/2021/11/28/ima-az-elso-adventi-vasarnapra/)



Comments are Closed

^