Közel kilencszázan az egymillióból

2021. október 18-án 9 órakor ismét csatlakoztunk az “Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” eseményhez.

Maga a kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: miközben 2005 nyarán gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok kézzel foghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a kezdeményezés nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az, a Szent Páter Piótól származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a Rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ez az alkalom ebben a formájában októbernek, mint a Rózsafüzér hónapjának kiemelt hangsúlyt adhat.

Az előimádkozók Filoména nővér vezetésével a stúdióban gyülekeztek, majd kilenc óra előtt felcsendült a “Mária, Mária szép virágszál” című ének. Ezt követően közösen imádkoztuk el az Örvendetes rózsafüzért.

Köszönjük iskolánk minden tanulójának és munkatársának, hogy a Szűzanya és a rózsafüzér hónapjában ismét együtt imádkozhattunk.

Mária, Édesanyám,
örömteli szívvel jövök
ma Hozzád,
hogy egészen Neked ajándékozzam a szívemet.
Neked adok mindent, amim van és amit teszek,
az egész életemet.
Tehozzád akarok hozni mindenkit,
akit a szívemben hordozok:
a szüleimet, testvéreimet, minden barátomat,
de azokat is, akik megbántottak.
Légy Te a mi Édesanyánk,
oltalmazz és áldj meg minket.
Mint gyermeked, Édesanyámként akarlak szeretni és hűségesen imádkozni.
Minden nap gondolni akarok arra, hogy a Tiéd vagyok.
Édesanyám, a Tiéd vagyok,
most és mindörökre.
Általad és Veled akarok mindörökre egészen
Jézusé lenni.
Amen.



Comments are Closed

^