szeptember, 2021

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Ismét szárnyat kaptak a gólyák!

2021. szeptember 24-én iskolánk megrendezte az 5. BBJG Gólyaavatót. Az idei vetélkedő rendhagyó volt, hisz nem csak a 9., hanem a 10. évfolyam diákjait is most avattuk. Magát az avatót azonban megelőzte a gólyahét. A 10.M és 10.N már tavaly teljesítették a beöltözéssel járó feladatokat, ezért idén csak a 9.N osztálynak kellett jelmezekben megjelenniük.

Hétfőn a fiúk sellőknek, a lányok pedig horgásznak vagy búvárnak öltöztek, kedden pedig egy Disney karakternek. Szerdán a 10. évfolyam is becsatlakozott a gólyahét programjába, ugyanis az osztályoknak a High School Musical (HSM) filmek egy-egy dalára kellett egy kisebb műsort, flashmobot bemutatniuk.

Az igazi megmérettetésre pénteken került sor. A műsorvezetőink Ernyey Júlia és Nagy Gergely voltak, akik nagyszerűen helyt álltak. Mivel ez egy verseny, zsűritagokra is szükség volt. Köbli Tamás atya, Ernyey Tiborné – Erzsi néni, Németh Béla tanár úr, valamint a diákságból Nagy Luca és Móritz Gergő díjazta a produkciókat és a megmérettetéseket.

Az avató az osztályok himnuszával, majd táncával kezdődött, ezt követően különböző feladatokat kellett teljesítenie a gólyáknak. Volt feladat, melynél a gyorsaság számított, másoknál pedig a kreativitás. Mielőtt kihirdették volna a győztes osztályt, a gólyák letették az esküjüket és megkapták az emlékkitűzőjüket, melyet egy héten keresztül kell majd hordaniuk. A végeredmény nagyon szoros volt. Harmadik helyen végzett a 9.N osztály, a második helyet a 10.M szerezte meg. A nyertes pedig a 10.N osztály lett.

Szívből gratulálunk minden gólyának!

Gaspari Dóra, 11.n osztály, főszervező

Gólyaavató 2021
« A 10 »

 

 

Szent Gellért nap iskolánkban

Szent Gellértre, a katolikus iskolák védőszentjére emlékeztünk liturgikus ünnepén, szeptember 24-én. Népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten Szent Gellértet, hogy Imre herceg nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és a magyarság krisztusi hitre térését.

Az alsó tagozatos diákok reggel nyolc órakor, majd ezt követően délelőtt a felsősök és a gimnazisták szentmisén vettek részt, ahol együtt imádkoztunk  iskolánkért, diákjainkért, családjainkért. A szentmiséket Köbli Tamás iskolalelkész mutatta be, a szentbeszédet Bodorkós Áron, papnövendék mondta. Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját, illetve külön köszönet a gyóntató atyáknak a szolgálatért.

Ezt követően a 3.c osztályos tanulók színdarabot mutattak be Szent Gellértről, ezzel elevenítették fel a katolikus iskolák és pedagógusok védőszentjének életét. Köszönet a felkészítőiknek: Lilla néninek és Kati néninek! A nővérek és Zita néni vezényletével szép dalok tanulásával valamint közös dalénekléssel sikerült még emlékezetesebbé tenni a napot.

Istenünk, te a vértanúság győzelmével koronáztad és a halhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a földön, annak örök oltalma védelmezzen a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Fotók: Hajbáné Mátyás Katalin, Németh Nóra, H.Pezenhófer Brigitta

Szent Gellért nap 2021
« A 2 »

Ismét a Képtárban!

Több, mint 1 év után újra kinyitotta kapuit a felújított szombathelyi képtár. A 4.a osztály pedig izgatottan várta, hogy Orsi néni a régi, megszokott helyén fogadjon bennünket és kalauzoljon a festészet világában, közelebb hozva egy újabb művész alkotását hozzánk.

Ezúttal a tavalyi bérlet sorozat – ÉLELEM – LÉTELEM – még hátralévő 2020/2021-es tanévi foglalkozásán vettünk részt. Szombathely szülöttével, Derkovits Gyulával és az ő halas csendéletével ismerkedhettünk meg.

Küzdelmes életút bontakozott ki előttünk, ami sok éhezést is magában foglalt. Micsoda elszántság kellett ahhoz, hogy az édesapja melletti asztalos inasságból tanulással, akaraterővel és tehetséggel mára már nemzetközileg is elismert művész válhasson abból a gyermekből, aki szegény körülmények között nőtt fel, és akinek fiatalságára édesanyja korai halála is rányomta bélyegét.

Tisztáztuk a csendélet fogalmát, ami az ókortól kezdve napjainkig kedvelt témaválasztás a festészetben. Megtudtuk, hogy jelentős Derkovits képanyaggal rendelkezik a képtár. Megtudtuk azt is, hogy minden képben egyfajta rejtett üzenet is található.

Köszönjük Orsi néninek, hogy mélyebben megismerhettük a sokszor félreértett és magyarázott Derkovits Gyulát!

Kép és szöveg: Lendli Erzsébet

Képtár 09.15.
« A 2 »
^