kedd, szeptember 28th, 2021
Jelenleg napok szerint tallóz...
Szent Gellért díjban részesült Némethné Tölgyes Ágota tanító
A Püspöki Hivatalban adta át dr. Székely János megyéspüspök a Szent Gellért-díjakat 2021. szeptember 24-én. Hárman részesültek a Szent Gellértről elnevezett elismerésben, amely az egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények pedagógusainak, dolgozóinak adományozható.
Szívből gratulálunk kolléganőnknek, Némethné Tölgyes Ágota osztálytanítónak, aki a Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át.
Méltatás:
Átadták a Szent Gellért-díjakat a Szombathelyi Egyházmegyében – Szombathelyi Egyházmegye
Legkedvesebb nyári élményem- rajzpályázat
Iskolánk az idei tanév elején is meghirdette az alsó tagozatos tanulók számára a sokéves hagyománnyal bíró „ Legkedvesebb nyári élményem” című rajzpályázatot.
Nagy örömünkre szolgált, hogy sok-sok szép élménnyel gazdagodtak kis tanítványaink a nyári szünidő folyamán.
Ezen élmények közül ki-ki a számára legkedvesebbet jelenítette meg különféle rajzeszközök segítségével.
A ceruza, festék, filctoll és zsírkréta által megelevenedő több, mint 300 alkotás közül a zsűri sok-sok tanakodás után a következő helyezéseket ítélte oda a kis „művészeknek”:
- évfolyam:
- helyezett: Vámos – Serman Piroska 1. b osztály
- helyezett: Sásdi Annabella 1. c osztály
- helyezett: Jászberényi Nóra 1. a osztály
- évfolyam:
- helyezett: Hajba Kinga 2. b osztály
- helyezett: Ambrus Eszter 2. c osztály
- helyezett: Keszte Emma 2. c osztály
- évfolyam:
- helyezett: Katona Nóra 3. b osztály
- helyezett: Koltay Dorka 3. c osztály
- helyezett: Varga Felícia 3. b osztály
- évfolyam:
- helyezett: Nagylaki András 4. b osztály
- helyezett: Feigl Mór 4. a osztály
- helyezett: Kovács Janka 4. c osztály
Különdíjban részesültek:
Benkő Júlia 4. a osztály
Csergőffy Róza 4. b osztály
Horváth Benjamin 4. a osztály
Kovács Izabella 4. c osztály
Kovács Luca 4. c osztály
Sok szeretettel gratulálunk a pályázat díjazottjainak!
Szöveg és fotó: Dr. Paganoné Joó K. Gréta