június, 2021

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Te Deum – hála az egész tanévért

2021. június 15-én fejeződött be a 2020-2021-es tanév. Ebből az alkalomból kedden délelőtt szentmisére gyűltünk össze, amelyet Köbli Tamás atya, iskolalelkész mutatott be iskolánk kápolnájában. Minden osztály a saját osztálytermében követte figyelemmel a szertartást, amelyen a zenei szolgálatot Rátkai Imréné vezetésével az énekkar vállalta.

Tamás atya a szentbeszédében a hálát helyezte a középpontba: minden egyes napért, jó és rossz tanóráért, jegyekért, a mosolyokért és a megpróbáltatásokért is hálásnak kell lennünk.

A szentmise végén Tamás atya külön köszönetet mondott a tanév során a liturgiában szolgálatot teljesítő diákoknak illetve Rátkai Imrénének is megköszönte áldozatos munkáját. Mariann néni ápolja a virágokat, gondoskodik a friss vágott virágról és minden reggel kántori szolgálatot vállal az osztálymiséken, e mellett a sekrestyési feladatokat is ellátja. Hála érte!

A Te Deum végén Englert Zsolt igazgató úr felsorolta iskolánk összes kitűnő tanulóját. Büszkék vagyunk arra, hogy a lista nagyon hosszú volt.

A kitűnő tanulók az osztályfőnöktől vehették át a könyvjutalmat a bizonyítványosztáskor. Azok a diákok, akik nevelőtestületi dicséretben részesültek vagy országos versenyen értek el szép helyezést, a kápolnában vehették át az iskolánk támogatására létrejött alapítvány elnökétől, dr. Szőke Zoltántól a könyvutalványt.

Nevelőtestületi dicséretben részesültek:

Rettegi Ákos 5.n

Szabó Liza 6.c

Berki András 7.n

Iszak Lilla 7.n

Gerencsér Máté Ernő 8.a

Varga Valentin 8.a

Horváth Márk Sándor 9.m

Kiss Mihály 10.m

Ernyey Júlia 10.n

Kovács Gergely 10.n

A ballagó 8. osztályosok közül az alábbi tanulókat könyvjutalomban részesítette iskolánk tantestülete. A könyveket a ballagáson vehették át a diákok:

Piri Júlia Eszter, Géczi Lili, Lendvai Levente, Spanyó Bálint, Horváth Sára, Biró Márk, Liptai Klaudia, Végh Bálint Tibor (8.a)

Dancsecs Boglárka, Farkas Balázs, Büki Viktória, Horváth Zsuzsanna, Rátkai Erik (8.b)

Szívből gratulálunk mindenkinek, Isten áldása kísérje életeteket! Jó pihenést a nyári szünetben!

Te Deum 2021 új kis méret
« 1 A 4 »

Búcsú végzőseinktől, kiváló érettségi eredmények

„Engedjétek be Jézust életetek csónakjába!”

Nagy izgalommal várta a végzős 12.n osztály 10 diákja 2021. június 18-át, hiszen ezen a napon középszintű szóbeli érettségi vizsgát tettek katolikus hittan tantárgyból. A világjárvány miatt csak azokból a tantárgyakból lehetett szóbeli vizsgát tartani, amelyeknek nincs írásbeli része, így az osztály egy része az írásbelik után szorgalmasan készült a 24 hittantételből. Németh Roland osztályfőnök és egyben szaktanár is izgalommal várta ezt a napot, hiszen első gimnáziumi osztályának diákjait „faggatta” a Római Katolikus Egyházhoz és a hitünkhöz kapcsolódó legfontosabb kérdésekről. A végzősök szépen teljesítettek: a 96, 92 és 86 százalékos eredmény mellett hét diák 100 százalékos teljesítményt nyújtott.

Büszkék vagyunk az írásbeli vizsgákon elért eredményekre is:

összesen 29 emelt szintű érettségi vizsgát tettek tanulóink, amelyből 23 jeles eredmény született. Matematika tantárgyból a 9 dolgozatból, 8 jelesre sikerült, e mellett két tanuló 99 és 96 százalékot ért el. Kémia tantárgyból egy tanulónk érettségizett: Haller Dorka 100 százalékos dolgozatot írt.

Minden emelt szintű idegen nyelvi érettségi dolgozatot (angol és német) ötös jegyre értékeltek a független javító tanárok. Egy tanulónk középszinten adott számot olasz tudásáról: Lénárd Anna második idegen nyelvként tanulta az olaszt hetedik osztálytól, érettségije pedig 93 százalékos lett.

A szóbeli érettségi napján délután 14 órakor fogadtuk az előrehozott idegen nyelvből és informatikából érettségizett tanulókat, majd a végzősök vehették át Jobb Szilvia elnökasszonytól az érettségi bizonyítványukat, Németh Roland osztályfőnöktől pedig a gimnáziumi bizonyítványt. A nap a 12. osztályosok érettségi bankettjével zárult, amely rendkívül felszabadult és jó hangulatban telt. Együtt örült tanár és diák az elmúlt nyolc év sikereinek. Volt mit ünnepelni: hét kitűnő érettségi bizonyítvány született!

  1. június 20-án, vasárnap 15 órakor pedig a családok és a barátok körében is megünnepeltük végzőseinket: ekkor kezdődött ugyanis a Te Deum a szombathelyi Székesegyházban, amelyen részt vett dr. Székely János megyéspüspök, Köbli Tamás iskolalelkész, Haller László és Horváth József atyák is. Püspök atya homíliájában kiemelte: életünk minden szituációját – legyen az öröm, bánat, siker vagy nehézség – igyekezzünk Jézussal együtt megélni. Buzdította a fiatalokat a hivatásuk megtalálására, de beszélt a tiszta, keresztény házasság értékeiről is. Köszönet Rátkai Imréné és Tóth Ernő zenei szolgálatáért!

A szentmise után Gaspari Dóra, 10.n osztályos tanuló Szabó T. Anna versét mondta el, majd a 11. osztályosok nevében Bakk Sára búcsúzott a végzősöktől. Baján Dávid, 12.n osztályos tanuló búcsúzó szavai után Nagy Luca, 10.n osztályos tanuló örvendeztette meg az ünneplőket szép énekével.

Englert Zsolt igazgató gratulált a fiataloknak, megköszönte nekik az áldozatos munkát, de a tanároknak és a szülőknek is köszönetet mondott.

Tíz tanuló jutalomkönyvet vehetett át, négyen pedig a Marton Katalin művésztanárunk által készített Brenner Plakettet, amely díjazáshoz csatlakozott az iskolánk támogatására alakult alapítvány is. Dr. Szőke Zoltán elnök a plakettek mellé egy tizenötezer forintos értékű könyvutalványt adott át a díjazott diákoknak:

Haller Dorka kiemelkedő tanulmányi eredményeiért, Lénárd Anna hitéleti tevékenységéért, Gaspari Balázs közösségi munkájáért és Radócz Eszter közösségi munkájáért valamint médiatevékenységéért részesült a Boldog Brenner János Gimnázium Tantestülete által alapított Brenner Plakettben.

Az ünnepség után a 12.n osztály visszatért a gimnáziumba egy utolsó osztályfőnöki órára. A végzősök az aulában gyülekeztek, majd az utolsó csengőszó elhangzása után közös énekkel vonultak az osztálytermükbe. Németh Roland osztályfőnök képekkel, személyes ajándékokkal búcsúzott el azoktól, akiket a Jóisten 8 évig rábízott.

Visszatérve az aulába a szülők meghatódva énekelték el az „Áldjon meg Téged az Úr” kezdetű éneket, hálát adva Roland bácsiért és kérve a Jóisten áldását a pedagógus életére és munkájára.

Kedves 12.n! Várunk vissza Titeket! Iskolánk ajtaja mindig nyitva áll Előttetek.

12.n érettségi, ballagás
« 2 A 13 »

Versenyeredmények kémiából a 2020/2021. tanévben

Bár a tanév jelentős részében online oktatás folyt, ennek ellenére az idén is jelentős sikereket tudtunk elérni. Azt is örömmel tapasztalhatjuk, hogy egyre több diákunk méretteti meg magát a tantárgy különböző versenyein. Bízunk benne, hogy jövőre is folytatódnak sikereink.

 

Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny
Kovács Gergely 10. n országos 3.
   
Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny
Kovács Gergely 10. n országos 4.
Kiss Mihály 10. m országos 11.
Horváth Márk 9. m országos 23.
Ernyey Júlia 10. n országos 27.
Horváth Márk 9. m megyei 1.
Kovács Gergely 10. n megyei 1.
Kiss Mihály 10. m megyei 2.
Ernyey Júlia 10. n megyei 3.
Curie Kémia Emlékverseny
Ernyey Júlia 10. n országos 1.
Varga Valentin 8. n területi 1.
Palatin Adrienn 8. a területi 2.
Géczi Lili 8. a területi 3.
Kiss Gergő 9. n területi 1.
Horváth Márk 9. m területi 2.
Farkas Boglárka 9. n területi 3.
Ernyey Júlia 10. n területi 1.
Palatin Dániel 10. n területi 2.
Molnár Nóra 10. n területi 3.

Szívből gratulálunk mindenkinek!

 

Ernyey Tiborné, szaktanár

Kovács Gergely

Ernyey Júlia

Kiss Mihály

Horváth Márk

^