Múz.ped. – folyt.köv.

A járvány miatt ősszel bezárták a múzeumokat, és ezzel megszűnt a múzeumpedagógiai foglalkozások sorának lehetősége is. Most azonban felcsillant a folytatás reménye. Május 18-án, a múzeumok napján ismét szélesre tárta kapuit az összes intézmény várva felnőtt és gyermek látogatóit.

Ennek köszönhetően a tanév végéig „erőltetett menetben” az elmaradt foglalkozások pótlására kerül sor. Első állomásként május 26-án, amikor az égiek is kegyeikbe fogadták a kis múzeumlátogatókat, szerdán a 3.a osztály a Smidt Múzeum barokk termében vehetett részt Györgyi néni vezetésével egy korosztályos időutazáson.

Sok-sok érdekesség mellett azt is megtudhattuk, hogy Szily János püspök – a múzeumban látható – ágya miért volt rövidebb a mai megszokott hosszúságnál, mi volt az oka a későbbi hosszabbító toldásnak; milyen szimbólumok díszítik a Batthyány herceg által adományozott bölcsőt és ezeknek a szimbólumoknak mi a jelentése; mivel játszottak az ókortól kezdve a gyermekek, és ezen játékok közül mit őriz a szombathelyi múzeum.

A sok-sok érdekesség mellett kézműves foglalkozásra is sor került, aminek gyümölcse egy nagyon szép családi portré lett minden kisgyermeknek.

Folytatása következik!

szöveg: Lendli Erzsébet

fotó: Lendli Erzsébet

Smidt múzeum 2021 május
« 2 A 4 »

Comments are Closed

^