Flóra kétkeréken és úszva is meghódította a Balatont

Beköszöntött az ősz, de mindig öröm visszagondolni az elmúlt nyárra. Annál is inkább, mert számtalan olyan dolog történt, amelyre büszkék lehetünk. Egyik ilyen esemény, hogy Kasztner Flóra, iskolánk 8.b osztályos tanulója átúszta majd körbe is tekerte a Balatont családjával. Flóra látássérült, de ez nem akadályozta meg abban, hogy teljesítse mindkét távot.

Flóra akkor döntötte el, hogy nekivág az 5,2 km-es távnak, amikor a tavalyi évben édesanyja átúszta a magyar tenger Révfülöp és Balatonboglár közötti szakaszát.

Flóra tudatosan készült a megmérettetésre, hiszen rendszeresen járt előtte úszni, majd amikor a járvány miatt bezárt az uszoda, görkorcsolyás edzésekkel erősített. Elmondása szerint a legnehezebb az volt, hogy összhangban ússzon édesanyjával. Folyamatosan figyelték egymást, egymás közelében úsztak és egyikük sem tévesztette a másikat szem elől. A terv, hogy jövőre fél órát javítsanak az idei 4 óra 6 perces idejükön, ami valljuk be őszintén, egy csodálatos eredmény. Flórától azt is megkérdeztük, hogy kinek ajánlja ezt az élményt: Aki szeretné kicsit kipróbálni, mennyit bír, vagy csak szeret úszni, és nem fél a Balaton közepén “megállni” egy percre, majd visszanézni honnan indult, és hogy milyen gyönyörű, ami mögötte van” – szólt a válasz.

A Balaton átúszása után Flóra és családja kétkerekűn is megcsodálta a tavat, hiszen közösen körbetekerték. Ehhez nagy segítséget nyújtott Flóra nagymamájának munkáltatója, hiszen nemrég iskolánk tőlük kapott öt vadonatúj kerékpárt, köztük egy tandembiciklit, amelyet Flóra használhat, így ő sem marad ki egy élményből sem.

Gratulálunk Flórának és családjának! Büszkék vagyunk Rád, Flóra!

Kasztner Flóra 2020

A kerékpárok átadásáról a megyei napilap is beszámolt:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/teljesult-ica-neni-bakancslistas-alma-mar-flora-a-latasserult-kislany-is-kerekparra-pattanhat-4181627/

 

 

Comments are Closed

^