november, 2020

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Sikeres előrehozott nyelvi érettségik

A 2020-2021-es tanév őszi érettségi időszakában előrehozott angol illetve német idegen nyelvi érettségit tettek 12.n osztályos diákjaink. Angol nyelvből mind a négy gimnazistánk ötös érdemjegyet szerzett, németből pedig három négyes és öt jeles eredmény született.

Jó próba volt ez a tavaszi érettségi vizsgaidőszak előtt. A diákok közül többen is azt tervezik, hogy idegen nyelvből szintemelő érettségi vizsgát tesznek majd.

Gratulálunk!

 

Kedves brenneres közösség!

Már hagyomány iskolánkban, hogy az adventi időszakban, karácsony előtt segítjük közösségünk nehezebb helyzetben élő diákjait és családjukat.

Mivel idén a 2020. december 4-ére tervezett Szeretetvásárt járványügyi okokból nem tudjuk megtartani, online szeretetlicitet hirdetünk.

2020. december 4-éig várjuk azon felajánlásokat, amelyekre majd iskolánk Facebook oldalán, a Brenner Iskola Faliújságon lehet licitálni 2020. december 7-11. között. A licitre bocsátott tárgyakat december 14-én lehet majd átvenni az igazgatóhelyettesi irodában, a licitre szánt összeg átadásával. A licitet minden esetben a legmagasabb árat kínáló jótevő nyeri meg. A licitlépcső 500 Ft lesz.

A felajánlásokat mostantól az igazgatóhelyettesi irodában gyűjtjük, de az osztályfőnököknek is átadhatják a diákok.

Jót tenni jó! Fogjunk ismét össze!

Az iskolavezetés

Brenneres mindennapok 1. rész

Kedves leendő elsős kisdiákok!

A következő hetekben sok szeretettel várunk Benneteket a képernyő elé. Addig, amíg nem találkozhatunk, kisebb és nagyobb diákjaink Nektek készített videókban mesélnek a brenneres mindennapokról.

Érdemes figyelni, mert a videók kapcsán majd rajzokat is várunk Tőletek!

Legyél Te is brenneres!

Vlogolunk az alsósokkal! – YouTube

^