június, 2020

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Igazgatói üzenet a tanév utolsó napján

Tisztelt Szülők!

Kedves Diákok!

 

Elérkezett a tanév utolsó napja, amelyen elmondhatjuk, hogy különleges időszakon vagyunk túl. Március 16-a óta új oktatási formára kellett átállni, amely próbára tette a diákokat, szülőket, pedagógusokat egyaránt. Sajnos a világjárvány miatt nem rendezhettük meg a hagyományos hálaadó tanévzáró ünnepségünket, ezért ezúton szeretnék köszönetet mondani minden diáknak, szülőnek és pedagógusnak. A digitális oktatás nagy feladat elé állította a családokat mind technikailag mind pedig a tanulás segítésében. Köszönöm a tisztelt Szülőknek, hogy sokszor erőn felül segítették gyermekeiket, hogy a feladataikat megérthessék és megoldhassák. Rengeteg erőt és energiát fordítottak arra, hogy a tanév sikeres lehessen.

Nagy örömünkre lehetővé vált, hogy elbúcsúzzunk végzős diákjainktól. Hálaadó szentmise keretében köszöntünk el pénteken az általános iskola nyolcadik osztályától, szombaton pedig a nyolc évfolyamos gimnázium első 12. osztályos évfolyamától. Örömmel adtunk hálát a Jóistennek a sikeres érettségiért. Minden diák sikeresen leérettségizett és négy kitűnő eredmény mellett, négy tanulónak lett csak egy négyese és még öt tanulónak van csak ötöse és négyese. Büszkék vagyunk végzős gimnazistáink eredményeire.

A Jóisten áldása kísérje diákjainkat életük új állomásai felé.

Az iskola többi diákja is szépen teljesített. Ebben az évben nem volt olyan tanuló, akinek javítóvizsgát kellene tennie a nyár végén. Gratulálok az első évfolyamosoknak, akik ügyesen dolgoztak a normál és a digitális oktatás során is. Az első osztályosok közül 62-en kaptak kiválóan megfelelt minősítést. Kitűnő eredményt 143 tanuló ért el, ami jóval magasabb, mint az előző tanévben. Szintén jóval magasabb a tantárgyi dicséretek száma, amelyekből közel 700-at osztottak ki a szaktanárok.

Bízom benne, hogy az új tanévet hagyományos módon kezdhetjük.
A Veni Sancte ünnepségünkről és a tanév eleji teendőkről augusztus végén értesítjük a tisztelt szülőket elektronikus úton és a kifüggesztett hirdetőtáblán.

Még egyszer köszönöm támogatásukat és az eredményes közös munkát. Kívánok minden diáknak vidám vakációt!

A 105 évvel ezelőtt pappá szentelt Mindszenty József gondolatával kívánok szép nyarat minden diáknak, szülőnek és iskolai dolgozónak!

 

„Merre tartunk?

Ahol a halhatatlan lélek él,

Ahol a családot melengetik,

Ahol Egyház és haza él,

Ahol szeretet és jóság van.”

 

Szombathely, 2020. június 15.

 

 

 

Tisztelettel:                             Englert Zsolt

igazgató

Elballagtak 8. osztályos diákjaink

Rendhagyó, de valamiben mégis hagyományos volt az idei ballagás iskolánkban.

2020. június 12-én gyűltek össze a 8.a osztály diákjai, hogy elköszönjenek tanítóiktól, tanáraiktól, iskolánk minden dolgozójától és természetesen az iskolatársaiktól. Rájuk szeptembertől gimnáziumok, szakgimnáziumok és szakközépiskolák várnak: van, aki pék-cukrásznak, van, aki informatikusnak készül…

A digitális oktatás ellenére iskolánk épülete a szorgos 7. osztályosok és segítőik által díszbe öltözött erre a napra, megszólalt a csengő is, a 8.a osztályosoknak utoljára.

Az iskolai búcsú után következett a hálaadó szentmise a Szalézi templomban, amelyet dr. Székely János megyéspüspök és Szár Gyula Gergely atya, iskolánk lelkésze mutatott be.

További szép diákéveket, Isten áldását kérjük Rátok, kedves 8.a osztályosok!

2020. június 8.a ballagás
« 1 A 3 »

 

Visszaemlékező úti beszámoló: Erdély

Március 13-án az iskolák bezárásának hírére először meglepődtünk, majd felocsúdva, örömmel nyugtáztuk, „kitört a szünet”. Ez az érzés azonban hamar tovaszállt, hisz tanáraink “turbó” üzemmódba kapcsoltak, és egy hétvége alatt átálltak az online oktatásra. Nagy kihívást jelent így tanulni, feladatokat elkészíteni. Sokszor érezzük, hogy a korai kelés, a számonkérések, a kötelességek ellenére is, jobb lenne visszatérni iskolánk falai közé. Ahogy telik az idő egyre jobban hiányoznak a barátok, társak, bármily hihetetlen, még tanáraink is.

Hogy könnyebb legyen „nagy magányunk” elviselése, gyakran gondolunk vissza az együtt megélt programokra. A sok érdekes esemény közül kiemelkedik évfolyamunk szeptemberi kirándulása Erdélybe. Ennek az öt napnak az élményeit szeretnénk most feleleveníteni. Ám nem ok nélkül választjuk az élménybeszámolóhoz a mai napot.

Ma június 4-e van, a Nemzeti Összetartozás Napja. Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezünk e napon. Az első világháborút lezáró Magyarországra vonatkozó békeszerződés értelmében a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket, Horvátországot más országokhoz csatolták. Az ország egyik napról a másikra elveszítette területének 2/3-át, lakosságának felét. Három és fél millió ember rekedt határainkon túlra.

Mi, hetedik évfolyamos tanulók a Határtalanul program keretében Erdélyben kerestük fel az egykori Magyarország történelmi emlékhelyeit.

A program előkészítéseként érdekes előadásokon majd vetélkedőn vettünk részt, és meghallgattuk felsőbb éves társaink élménybeszámolóit, ennek köszönhetően izgatottan vártuk a kirándulást.

 

1.nap:

Elérkezett szeptember 8., a várva-várt nap. Előző éjszaka nem sokat aludtunk az izgalomtól, sebaj a hosszú úton ezt bepótolhattuk. A biztonságos közlekedést, buszvezetőink, Zoli, Tibor

és András bácsi biztosították.

Reggel 5 órakor indultunk Szombathelyről, Budapesten át utaztunk az ártándi határátkelőhöz. Ezután Nagyvárad volt az első erdélyi állomás. Itt vártak ránk idegenvezetőink Tamás bácsi és Alpár, akik nagy felkészültségüknek köszönhetően rengeteg érdekességgel ismertettek meg bennünket.

A székesegyház megtekintése után, közös városnézés következett.

A városházát, főtér látnivalóit megtekintve végigmentünk a szecessziós passage átjárón, elsétáltunk az egykori Emke kávéházhoz, és fényképezkedhettünk a Holnap Társaság alapító tagjaival.

Egy feladatlap alapján kellett a város nevezetességeit felfedeznünk.

A Sebes-Körösön átívelő gyaloghídon jutottunk vissza induló helyünkre. Ezután a Királyhágó volt az úti cél, gyönyörködtünk a kilátásban.

Körösfőn, Sárvásáron és Bánffyhunyadon keresztül érkeztünk Kolozsvárra, első szálláshelyünkre, ahol barátságos fogadtatásban volt részünk. Finom vacsorával zárult a nap.

2.nap

Reggeli után Kolozsvár belvárosába mentünk. Megtekintettük Hunyadi Mátyás lovasszobrát, majd felfedező városnézést tettünk. Elmentünk Mátyás szülőházához és a Szent Mihály templomhoz. Láttuk a Bánffy-palotát, Bocskai István erdélyi fejedelem szülőházát.

Következő úticélunk a tordai sóbánya volt. Utunk során láthattuk a Tordai-hasadékot. A bányát idegenvezetéssel tekintettük meg, megtudtuk a kősó rétegződésének okait és megfigyeltük a só oldását és lerakódását. Ebéd után Csíksomlyó felé vettük az irányt. Estére elfoglaltuk itteni szállásunkat, amely egy kényelmes, jól felszerelt vendégház volt a kegytemplom szomszédságában, csodás kilátással.

3.nap

Reggeli után utunk a Békás-szoroshoz vezetett. A szoroshoz érve egy órás sétát tettünk, közben megismerkedtünk az endogén és exogén felszínformáló tényezők együttes hatásával. Ezt követően a Gyilkos-tó körül sétáltunk, megtudhattuk a természetes gáttó kialakulásának módját, és azt, hogy a tó eltűnésének megakadályozására milyen emberi beavatkozásokat tettek. Ezután Csíksomlyóra indultunk, ahol a búcsú helyszínére, a nyeregre túráztunk fel. Ezt követően a csíkszeredai Segítő Szűz Mária Gimnázium diákjaival találkoztunk, megismertük mindennapjaikat. Este csíksomlyói szállásunkon pihentünk ismét.

4.nap

Reggeli után a napot a kegytemplomban kezdtük imával. Ezután Tamási Áron síremléke előtt álltunk meg Farkaslakán, majd Korondra folytattuk utunkat. Gyönyörködhettünk a népművészeti vásár portékáiban és vásárolhattunk néhány szép emléktárgyat, finom lekvárt, mézet. A parajdi sószorosnál másfél órás túrázás közben tanulmányozhattuk a sókarszt jelenségeket, és összehasonlítottuk a mészkőkarszttal. Délután Gyulafehérváron megtekintettük a székesegyházat, majd szállásunkra érkeztünk Csernakeresztúrra. Pazar vacsora várt ránk egy rendkívül barátságos család éttermében. Utolsó éjszakánkat kisebb csoportokban, családoknál töltöttük. Itt is nagyon kedvesen fogadtatásban volt részünk.

5.nap

Reggel csernakeresztúri szállásunkról tovább utazva elhaladtunk a kenyérmezei csata helyszíne mellett. Hallhattunk a nagy folyók síkságainak kialakulásáról, és az akkumuláció folyamatáról a Maros völgyében. Ezután Vajdahunyad várában tettünk várlátogatást. Megkerestük Hunyadi János szobrát, illetve a királyi teremben található hollós címert. Utolsó állomásunk Aradon a Szabadság-szobor helyszíne volt, ahol röviden megemlékeztünk a tizenhárom aradi vértanúról. A nagylaki határátkelőn át érkeztünk Szombathelyre az esti órákban.

Gyorsan eltelt az öt nap, fájó szívvel hagytuk ott a sok szép látnivalót. Reméljük, hogy lesz még lehetőségünk visszatérni Erdélybe!

Hazatérésünk után osztályfőnöki órán fényképek és videók segítségével felelevenítettük a sok szép élményt. Ezt követően kis csoportokban írásos élménybeszámolót készítettünk, ezekből az írásokból sok-sok fényképpel együtt az iskolánk aulájában kiállítást rendeztünk. Ezen kívül vetélkedő keretében emlékeztünk vissza a kirándulás öt napjára.

A Határtalanul Program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése a nemzeti összetartozás erősítése, személyes tapasztalások szerzése a külhoni magyarságról.  Minderre lehetőségünk nyílt az ott eltöltött 5 nap során. Helyi idegenvezetőink és a megismert többi ember, szép példát mutattak nekünk magyarságuk megélésében. Büszkék vagyunk rájuk!

 

Juhász Gyula: Trianon /Részlet/

„Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet.”

A két csoport szervezési okok miatt együtt utazott. Ezáltal közös képek is készültek.

 

A pályázati azonosítók: HAT-19-01-0720 (Tanulmányút Partium) és HAT-19-01-0723 (Tanulmányút Partium2)

Erdély 7.osztály
« 1 A 3 »
^