vasárnap, február 2nd, 2020
Jelenleg napok szerint tallóz...
Tájékoztató az új coronavírus okozta fertőzésről
Tisztelt Szülők!
Az alábbiakban közöljük a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának iskolánkhoz eljuttatott tájékoztatóját!
Az iskolavezetés
Visszatekintés
Eltelt a 2020-as év első hónapja, a következő képek által pedig egy kicsit visszatekintünk a 2019-2020-as tanév adventi, karácsonyi időszakára: nálunk járt Lackfi János író, költő, műfordító, aki rendhagyó irodalomóra keretében mutatta be költeményeit, írásait.
Koncertet adtak a Bartók Béla Zeneiskola brenneres növendékei a Don Bosco Művelődési Házban. Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!
Advent első vasárnapján szeretettel köszöntöttük Schauermann János atyát, aki pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából ezüstmisét mutatott be, amelynek kezdetén az adventi koszorúkat is megáldotta.
December hónapban a 9-10. évfolyamos diákok saját vagy “fogadott” nagyszüleikkel foglalták el iskolánk informatikatermeit, ugyanis a “”LegyélteisMostGenerációs” program keretében a fiatalok tanították az idősebb generációt a számítógép, az internet, a levelező rendszerek használatára.
Az év utolsó tanítási napján iskolánk tornacsarnokába vártuk diákjainkat, szüleiket, hogy együtt készüljünk a karácsony szent ünnepére. Az előadást Bohata Ida: Karácsonynak éjszakáján című könyv alapján Baumgartner Imréné és Kerényiné Horák Krisztina rendezte, az énekeket Nyull Ágnes és Csárdi-Takács Annamária tanította be. A díszletfelelős Keszte-Orvos Krisztina volt. A műsor végén a pedagóguskórus és az angyalkórus énekelte közösen: “Hallelujah”! Az előadás zenei kíséretét az iskolánkban tanító zenész-pedagógusok segítették illetve a brenneres diákok is megszólaltatták hangszereiket!
Hálásan köszönjük mindenkinek a munkát és a segítőszándékot! Köszönjük a rendezőknek, hogy a gyermekek és a családok DVD-n is visszanézhetik a megható műsort!
Fotók: Kerényi János, H.Pezenhófer Brigitta