január, 2020

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Fantasztikus volt idén is a sítábor

A brenneres sítábor idén is remekül sikerült. Iskolánkból Bognár Zoltán, Szeiler Bálint, Vassné Szilvágyi Mónika, a celldömölki iskolából Kelemen Kornél, a Vas Megyei Szabadidősport Szövetség részéről Havasi Attila kísért bennünket a Murau mellett található Kreischbergre.
A kb. 80 táborozót különböző, ügyesség szerinti csoportokba osztották.
Az első csapatot Attila bácsi vezette, aki a síeléssel ismerkedő gyermekeket és felnőtteket oktatta. A haladók egyik csapatát Bálint bácsi segítette a biztonságos és izgalmas sportolás felé, a sort Móni néni óvó tekintete zárta. A másik haladó csapat Zoli bácsi vezényletével fejlesztette tudását, aki poénjaival, vicceivel mindig jó hangulatot teremtett.
A negyedik brigád vezetője Kornél bácsi volt. Vele a csapattagok inkább száguldoztak, erdei utakat fedeztek fel, de a trükkök és a versenyek sem maradhattak el.
Esténként a panzió éttermében a gyerekek társasjátékaikkal, táncukkal feldobták a hangulatot, míg szüleik és oktatóik beszélgettek, pingpongoztak.
Minden nap gyorsan elszaladt ebben az igazán klassz táborban.
Voltak kisebb esések a pályán, rossz irányba síelés, de a gyerekek, szüleik és oktatóik ügyesen átvergődtek minden nehézségen.

Köszönjük Zoli bácsinak a szervezést, az oktatóknak, kísérőknek a sok munkát és törődést, a gyerekeknek a kitartást és helytállást! Síelj velünk jövőre (is)!!!!

Írta: Vass Gréta  5.b

Sítábor 2020
« A 3 »

Első hely ismét Kőszegen – marad nálunk a vándorplakett

Január 17-én hittanos- és műveltségi vetélkedőn vettünk részt a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskolában, amit közös ünnepi püspöki szentmise és Szent Margit életéről szóló színi előadás előzött meg. Az egyházmegye egyházi intézményeiből összegyűlő diákok játékos formában adhattak számot tudásukról, lelkesedésükről.

Az idei verseny témáját aktuálisan Szent Margit adta, mivel halálának 750. évfordulóját ünnepeljük idén.

Diákjaink: Horváth Sándor Márk (8.m), Márovics Kata (8.m), Nagylaki Réka Johanna (6.n) és Pintér Rafael (7.n) első helyezést értek el.

Szorgalmukról, tudásukról, együttműködésükről, jó logikai készségükről tettek tanúságot ezzel a szép eredménnyel.
Köszönjük a munkájukat!
Filoména nővér
Fotó: Nagylaki András

8 ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMÁBA VALÓ JELENTKEZÉSHEZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓK

Az alábbi információkkal szeretnénk megkönnyíteni a diákok jelentkezését gimnáziumunkba. A 8 évfolyamos gimnáziumunkba való jelentkezés a központi felvételi eljárás keretében történik.
Két évvel ezelőtt változott a jelentkezéshez szükséges dokumentumok kitöltésének módja a NEGYEDIK évfolyamosok számára.

Kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására már nincs lehetőség. A felvételi lapokat a szülőnek a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani majd kinyomtatva továbbítani. Az előállított jelentkezési lapot a kiválasztott középfokú iskolába, a tanulói adatlapot az Oktatási Hivatalba kell küldeni.

További információk>>>

^