vasárnap, december 8th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

51 gólya repült a Brennerbe

2019. november 15-én a Brennerben a diákbál és a szalagavató mellett, a középiskolások számára a legjelentősebb eseményt tartottuk meg, a gólyaavatót.

A 9. évfolyam tanulóinak előzetes feladatokként több mindent meg kellett oldaniuk: az osztálytánc összeállítása és himnusz megírása. Ezt a gólyaavató napján igényesen kellett előadni a közönség és a zsűri előtt. A gólyahét feladatait számunkra a 10. évfolyamosok találták ki, minden nap más feladatot kellett teljesítenünk. A feladatok magukba foglaltak különböző beöltözést, melyek megvalósítása a fantáziánkra volt bízva. Voltunk retrójelmezben, fürdőruhában, és voltunk indiánok is. Emellett gofrit és palacsintát kellett tálalnunk és felszolgálnunk. Voltak kreatív és egyedi megoldások is.

Pénteken a gólyahét megkoronázásaként került megrendezésre a brenneres gólyák felavatása. Fél ötkor megkezdődött a verseny, mely a kezdésig lázban tartotta a 9. évfolyamot. Az avatón, miután mindkét osztály előadta az osztálytáncát és himnuszát, izgalmas és korosztályhoz illő feladatok vártak ránk.

A zsűri kendőzetlen és őszinte véleményeket mondott mind az osztálytánc és himnusz, mind a feladatok után. A zsűriben tanárok és a diákok is helyet foglaltak. A pedagógusoktól pontozott Kriszta néni, Zoli bácsi és iskolánk lelki vezetője Gergely atya. A tanulók részéről a 11.N-ből Baján Dávid és Melega Miklós, a 10.N-ből Kovács Kitti és Hajba Jázmin értékelte küzdelmünket frappáns és humoros el- és beszólásokkal.

A feladatokat, amelyek között volt dalfelismerés és babaöltöztetés, heves szurkolás kísérte, melyre a műsorvezetők Bakk Sára és Völgyi Ádám buzdította a két ellenfelet és nézőket. Szoros küzdelem után, 12.5 ponttal Eszti néni osztálya, azaz a 9.N nyert. Jutalmuk a jövő évi gólyaavató lebonyolítása.

Gaspari Dóra, Máté Fanni, Nagy Luca, Vágner Henriett

Gólyaavató 2019
« 1 A 8 »

KÖZOKTATÁSI VEZETŐ ÉS PEDAGÓGUS-SZAKVIZSGA továbbképzés a Brennerben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszéke (1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. Q-I. ép. A. szárny I. emelet.) „KÖZOKTATÁSI VEZETŐ ÉS PEDAGÓGUS-SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK” megnevezésű szakirányú továbbképzést indít 2020 februárjában keresztféléves képzésben, elegendő számú jelentkezés esetén szombathelyi képzési helyszínnel is.

A képzés szombathelyi helyszíne:

Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, 9700 Szombathely, Táncsics Mihály út 48.

A jelentkezés és a felvétel feltételeiről, a jelentkezés módjáról, a költségtérítésről a csatolt felvételi tájékoztatóban és jelentkezési lapon olvashat.

További információk a

http://kozoktvez.mpt.bme.hu/index.php/component/content/article?id=5

linken érhetők el.

A jelentkezési határidő: 2020. január 15. (pótjelentkezés: január 27.)

Beiratkozás Szombathelyen: 2019. január 21. 14.00 h

0202_3_Kozvez_jellap_1920_2 0202_1_Kozvez_rovtaj_1920_2

Olvass vagy rajzolj – Verseny Táplánszentkereszten brenneres sikerekkel!

2019. december 2- án rendezte meg a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola az Apáczai Olvasás és Képzőművészeti versenyét. Az olvasás versenyre 2., 3. és 4. osztályos tanulókat nevezett az iskola. A másodikosok közül Gyenese Pál 2.b osztályos tanulót, a harmadik osztályból Sinkó Katalin 3.b-s tanulót, a 4. évfolyamból Menyhárt Benedek 4.c osztályos tanulót indítottuk.

A verseny témái a Hungarikumok köré csoportosulnak. Minden évfolyam tanulói különböző szövegértési feladatokat kaptak. Évfolyamonként a legjobb tíz versenyző indulhatott a második fordulóra, ami a diákok szép olvasási képességeit mérte fel.

A képzőművészeti versenyre 1-4. osztályos diákok jelentkezését várták. Az első évfolyamból Katona Nóra (1.a), a második évfolyamból Keszte Hanna (2.c), a harmadik évfolyamból Pallos Lara (3.b) és a negyedik évfolyamból Szunyog Anna (4.c) tanulók képviselték iskolánkat. Szintén a Hungarikumok témakörét kellett feldolgozniuk, saját képi világuk megteremtésével. A zsűri elnökségét Tóth Csaba Munkácsy Mihály-díjas festőművész töltötte be.

A gyermekek izgalommal, lelkesen felkészülve vették az akadályokat. Szívből gratulálunk minden versenyzőnek!

Olvasásverseny: Gyenese Pál emléklap, Sinkó Katalin emléklap, Menyhárt Benedek 1.helyezés

Képzőművészeti verseny: Katona Nóra emléklap, Keszte Hanna 1. helyezés, Pallos Lara különdíj, Szunyog Anna emléklap

Gratulálunk a felkészítő tanároknak is és köszönjük munkájukat!

Keszte-Orvos Krisztina szaktanár

^