Nálatok vannak-e állatok?

Az ismerős dal sorát is idézhettük volna október 3-án, csütörtökön délelőtt. Mivel az iskolában nincsenek állatok, így a 2.a osztály látogatott el hozzájuk a falumúzeumba. A skanzen évek óta hatalmas sikerrel tartja az Állatok világnapjához (okt. 4.) kapcsolódva programjait, amelyekre ebben az évben több alsós osztály is ellátogatott iskolánkból.

Mivel hatalmas érdeklődés övezi ezeket az alkalmakat, ezért már két naposra bővítették a rendezvényt. Nekünk a csütörtöki nap jutott, hideg, szeles idővel. Azonban melegen felöltözve, sikerült úrrá lennünk a vacogáson.

Megérte, mert az idei főszereplő, a méh, példát tudott mutatni nekünk roppant rövid (kb. 30 napos) életében tanúsított szorgalmáról. Többek között megismerkedhettünk a darázsölyvvel és a gyurgyalaggal, a beteg méhecskével árnyjáték formájában, a rovarok hasznosságával, Viaszváros kis hősével, a gyengén látók egyik segítőkutyájával, Potterrel, és simogathattunk élő nyulat is. És még nem lett volna vége, de jött értünk a busz…

A skanzenben jövőre is lesznek állatok és mi is!

Szöveg: Lendli Erzsébet

Fotó: Lendli Erzsébet

Állatok világnapja 2019
« 1 A 3 »


Comments are Closed

^