kedd, október 1st, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Találkozás

A 2019-2020-as tanév Veni Sancte ünnepségének végén dr. Székely János megyéspüspök külön megszólította az első osztályos gyermekek szüleit és egy személyes találkozóra hívta őket. A meghívást pedig a tett követte: 2019. szeptember 30-án a Don Bosco-teremben találkoztak a megyésfőpásztorral az “elsős” édesapák és édesanyák.

Lujza nővér köszöntötte a szülőket és háláját fejezte ki, hogy János atya vállalta ezt az általuk – a Domonkos-nővérek által – kezdeményezett találkozót. Lujza nővér őszintén beszélt arról, miért is lenne fontos a folyamatos kommunikáció a gyermekek szülei és a lelki életet vezetők között.

Vass Gréta (5.b), Vass Borbála (1.c) és Horváth Bence Gábor (1.c) hálaadó imádsággal és énekkel köszöntötték a szülőket.

A közös ima és ének után püspök atya a hitről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel – beleszőve saját emlékeit és élményeit. Véleménye szerint egy kisgyermek életében különösen három helyszínnek van fontos szerepe: az otthonnak, az iskolának és a templomnak. Több történettel is érzékeltette a hit jelentőségét és erejét. A találkozó végén arra kérte a szülőket, hogy figyeljenek az esték megható pillanataira, imádkozzanak a gyermekükkel, beszélgessen velük az álomba szenderülés előtt. János püspök minden szülőnek egy kis imafüzetet ajándékozott.

A következő alkalom 2019. november 25-én, 17 órakor kezdődik majd a Don Bosco-teremben.

 

Gyermekmosoly – Új Finta-kötet

Finta Sándor: Gyermekmosoly című új verseskötetének bemutatóját tartottuk 2019. október első napján iskolánk aulájában. Az ünnep egyfelől azért volt különleges, mert Finta Sándor a Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium jogelődjének egykori igazgatója volt, másfelől az általa írt versekhez tanulóink (1-10. osztály) készítették az illusztrációkat.

A műsort Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó igazgatója, a verseskötet kiadója vezette. A brenneres kórus után dr. Székely János megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. Püspök atya visszaemlékezett gyermekkorára, különösen is az elsőáldozásra való felkészülési időre, amikor Szedő Dénes Mihály verseit énekelték – készülve a szentség felvételére. „Finta Sándor versei hasonlóan kristálytiszták” – fogalmazott a megyésfőpásztor, a rímbe szedett sorok pedig megérintették a diákok szívét, ezt bizonyítják a rajzok, amelyek készültek.

Velünk ünnepelt Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is, aki a Gyermekmosoly cím kapcsán örömét fejezte ki, hogy úgy látja, ebben az iskolában valóban mosoly ül a gyermekek arcán. Finta Sándor világi apostol volt, aki hangyaszorgalommal ténykedett. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben egyre több helyen és ünnepségen lehet majd Finta-verset hallani.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere úgy fogalmazott: „Szombathely büszke szülötteire és azokra is, akik hosszú évtizedeken át a vasi megyeszékhelyen tevékenykedtek.” Ez utóbbi csoportba tartozik Finta Sándor is, Győr szülötte. Polgármester úr kiemelte, hogy iskolánk egykori igazgatója életében tizenhárom társadalmi szervezet, tizenkilenc egyéb szervezet tagja volt, kilenc regényt, tizenhárom verseskötetet írt. „Értékekkel tudunk nevelni, Szombathely városa pedig becsüli az értékeket” – fogalmazott, majd megköszönte Finta Sándor unokájának, a könyvet összeállítóknak, minden támogatónak és nem utolsó sorban a Jóistennek, hogy ezek a versek közkinccsé válhattak. Köszöntője végén különösen a kötet 64., 84. és 104. oldalán található verseket ajánlotta a kicsik és nagyok figyelmébe.

Englert Zsolt igazgató úr is szólt a közönséghez. Igazgató úr szerint a művészi alkotások most összekötik a múltat, a jelent és a jövőt. Megköszönte az alkotó diákok munkáját és természetesen az iskolánkban dolgozó pedagógusok munkáját is, így köszönetét fejezte ki Tangl Lászlónénak, aki a versek összeállításán dolgozott és Marton Katalinnak, aki az illusztrációk elkészítését segítette szakmai hozzáértésével.

Tangl Lászlóné tanárnő kiemelte a cím pozitív üzenetét, hiszen a gyermekmosoly szó egy olyan szószerkezet, amelynek mindkét tagja pozitív értéket hordoz, majd hozzátette: a versek egy harmonikus világot mutatnak be, amelyben rend uralkodik, amelyben nincs helye a rossznak, a gonosznak, a káosznak. Ha mégis megjelennek ezek a negatív dolgok, abban az esetben is a jó, az emberi értékek győzedelmeskednek, lelepleződik a hiúság, a képmutatás. A tanárnő kiemelte, hogy Finta Sándor különösen is értett a gyermekek nyelvén: feleségével öt gyermeket neveltek, az iskolában pedig nyolcvan diák mindennapi életét vezette.  Különös az istenhit a kötet verseiben, valamint az édesanya motívum, amely párhuzamba állítható a Szűzanya anyaságával, szeretetével.

Marton Katalin tanárnő az illusztrációk létrejöttéről beszélt. Megtudhattuk, hogy az illusztrációkészítés egy különös alkotói tevékenység, amelyet most a diákok is megismertek, főként a rajzszakkör keretében. Illusztrációt készíteni lélekemelő. Összesen kétszáz rajz készült, ezekből hatvanhat került a kötetbe. Negyven diák készítette el ezeket a munkákat – árulta el Marton tanárnő.

A könyvbemutató végén Császár Ernő, Finta Sándor unokája, hagyatékának kezelője ismertette a költő életútját. Császár Ernő kiemelte, hogy a költő mindig büszke volt hitére, vallásosságára. Erre nevelte kisdiákjait is. Tanítványai oly közel álltak a szívéhez, hogy még a háborúban is rájuk gondolt. Császár Ernő megmutatta azt az 1929. májusában kiadott verseskötetet, amelyben csak a gyermekversek voltak, illusztráció nélkül.

A könyvbemutató keretében minden illusztrációt készítő diák átvehetett egy példányt a Gyermekmosoly című kiadványból.

Külön köszönet a műsorban szereplőknek: az énekkarnak Rátkai Imréné tanárnő vezetésével, Bozsodi-Németh Nóra tanárnőnek és Ernyey Júlia 9.n osztályos tanulónak a zenei kíséretért, Molnár Rozália (3.a), Lajos Laura (3.a), Tunkel Soma (3.b), Kiss Ádám (3.b) diákoknak, akik verssel készültek e jeles napra, Henc Zsókának (3.a) és Balog Áron Bogátnak, akik pedig egy Diabelli-négykezest játszottak.

Finta verseskötet bemutató 2019
« 3 A 3 »

 

Pályaorientációs napot tartottunk

A pályaorientációs nap célja iskolánkban, hogy diákjaink minél határozottabban és időben felkészüljenek a pályaválasztásra, hiszen a jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolja a tanulók életét. A pályaorientációs nap programjain nemcsak a közvetlenül a pályaválasztás előtt álló tanulók vettek részt, hanem iskolánk minden alsó, felső osztályos és gimnazista tanulója is.

Az 1-2. osztályosokat Pető Ferenc, a Paprika Jancsi Bábszínház alapító tagja, bábszínész várta. Beszélt a bábkészítésről, bemutatta bábjait és Paprika Jancsi életének vicces eseményeibe is bepillantást nyerhettünk.

A 3-4. évfolyam Király Gábor labdarúgóval találkozhatott, aki a Király SZE tulajdonosa és Kapus-suli létrehozója. A 108-szoros válogatott kapusról még az is kiderült, hogy milyen tanuló volt, mi volt a kedvenc tantárgya, hogy kezdődött a pályája, melyik csapatban érezte magát a legjobban. A beszélgetés végén megérkezett a legújabb csapattag is: Királygabi figura személyében.

A felső tagozatosok és a gimnazista tanulók vagy külső helyszínen vagy iskolánk épületében vettek részt különböző foglalkozásokon. Az 5.b és 5.n osztályok a Vas Megyei Levéltárba látogattak el: először a Savaria-Szombathely kiállítást nézték meg. A plakátok, porcelánok, sörös- és szódásüvegek, órák, gyufásdobozok, könyvek, újságok mind a Sav/baria vagy Szombathely nevet viselték. Megnézték a börtönt, majd a raktárt mutatták meg a tanulóknak évszázados iratokkal. A végén a családfakutatás rejtelmeivel ismerkedtek a gyerekek.

A 6.a Schaeffler Magyarország telephelyén járt, a 6.b osztály pedig a Savaria Filmszínház kulisszái mögé pillanthatott be. A 7.b a TDK EPCOS gyárban ismerte meg az ott folyó munkát. A 8.m és 8.n osztályok Vaskeresztesre utaztak, hogy a MAM Hungária Kft. életébe nyerjenek bepillantást. A 11.n közössége a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben járt.

A 7.a és a 8.a osztályos tanulókhoz érkeztek a Herman Ottó Szakgimnázium, a Savaria Szakgimnázium és az Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium tanárai és diákjai, hogy bemutassák az intézményeikben folyó munkát.

A 9-12. évfolyam a délelőtt során megismerhette a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Képzési Központjának kínálatát, majd ezt követően a 10. és 12. osztályos tanulók az ELTE Savaria Egyetemi Központban tölthették el a délelőttöt.

A 9.m osztály a tavalyi pályaorientációs napon rendkívül aktívan vett részt az egészségügyi szekció gyakorlatain, így ők jutalomként a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház telephelyein járhattak most és megnézhették, hogyan is zajlik egy nap a kórház területén, kinek mi a feladata helyben.

Idén is számíthattunk a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Irodára, amelynek munkatársai játékos formában ismertették meg a diákokkal a különböző szakmákat, segítették, hogy a tanulók felismerjék saját képességeiket és személyes kompetenciáikat, önismereti feladatokat végeztek velük.

Pályaorientáció 2019.09.
« 1 A 3 »

 

 

^