Rajztábor két turnusban

A tanév végén a rajz és kerámia szakkörösök hatodik alkalommal táborozhattak két turnusban. Az együtt töltött időt június 18-án kezdtük az első csapattal (19 fő), akik három napig az iskolában és környékén alkothattak, játszhattak, majd a második csoporttal (28 fő) június 24.-i kezdettel ugyanannyi napot töltöttünk Csempeszkopácson ottalvós táborban a Kopácsi Füves Portán. A táborok imával, szentmisével kezdődtek.

A nyaraló diákok sokféle alkotási lehetőség közül választhattak. A kezdő foglalkozás mindig a pólók batikolása volt. Minden nap rajzolhattak, festhettek főképp a szabadban, érdekes technikai fogásokkal ismerkedhettek, többek között a templomot is megörökítették, majd pihenésképp különféle játékokkal, kézműves foglalkozásokkal tölthették az időt. Esténként közös imával, beszélgetéssel zárult a nap.

Mindkét turnusban, Cziklinné Kertész Hajnalka és Marton Katalin, valamint az elsőben Keszte-Orvos Krisztina és Nagy Zsuzsanna is segítette a foglalkozásokat.

A tartalmas közös együttlét sok szép emlékkel ajándékozott meg mindannyiunkat.

Marton Katalin

Rajztábor 2019
« 2 A 5 »


Comments are Closed

^