csütörtök, június 27th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Családi délután a kollégiumban

2019. június 14-én ugyan véget ért a tanév, de kollégiumunkban nem szűnt meg az élet, sőt…! Június 16-án, vasárnap délután, kíváncsisággal, érdeklődéssel és vidámsággal teli családok érkeztek intézményünkbe, az ún. Családi délutánra. Már hagyomány kollégiumunkban, hogy a leendő elsősöknek, testvéreiknek és szüleiknek színes programot szervez a nevelőtestület és a DÖK. Idén sem történt másként.

A rendezvény a kollégiumvezető köszöntőjével indult, majd a kollégisták műsora következett, melyben hallhattuk gyönyörűen énekelő és szavaló társainkat, láthattunk pergős néptánc produkciót. Ezután Marika néni ismertette a további programot, és párhuzamosan 3 helyszínen folyt tovább a rendezvény. A díszteremben a szülők vetélkedőjére került sor, a fiúk tanulójában a kisebb gyermekek rajzolhattak, társasjátékozhattak. A lányok tanulójában pedig a leendő kollégisták és testvéreik vetélkedtek. A foglalkozás előtt két diáktársam mesélt a cserkészmozgalom céljairól, feladatairól, szépségeiről, küldetéséről. Az eredményhirdetés után Gergely Atya névadónk életéből kiragadott események felidézésével „lelkiismeret-vizsgálatra” invitálta a résztvevőket a fiúk kápolnájába.

Az est a kollégium ebédlőjében zárult, ahol finom gulyáslevessel és pogácsával kínáltuk meg vendégeinket!

Családi délután 2019.
« 1 A 2 »

Nagy Gergő-kollégium

Kollégiumi Te Deum

Elérkezett az év vége. Ilyenkor hálát adunk a Jóistennek az elért eredményeinkért, hogy megőrzött bennünket épségben, egészségben a tanév során és növekedhettünk testben és lélekben.

A Hálaadó szentmisét Gergely Atya tartotta, aki jó tanácsokkal látott el bennünket a nyárra, és lelkiismeretünk vizsgálatára kért bennünket. Azt a feladatot adta, hogy az év során elkövetett cselekedeteinket tegyük mérlegre, melyek voltak a pozitívak és melyek a negatívak. A mise zenei részét a művészetis diákok szolgáltatták (többségében elsős lányok), ami azért volt nagy teljesítmény tőlük, mert nagyon kevés idejük volt próbálni, s kedden már szerepelniük is kellett. Sebestyén Virág édesanyjának vezényletével azonban nagyon széppé tették a szentmisét.

A Hálaadó szentmise méltó befejezése volt az évnek!

Te Deum 2019.

Szilvás Ádám- kollégium

^