szerda, június 26th, 2019

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Természettudományi tábor ismét! – Beszámoló

Az idei évben is a Te Deumot követő héten, június 17-21. között tartottuk a természettudományi tábort.

Minden nap imával és vidám dalok éneklésével kezdődött a program. Ezt követően a hétfői nap érdekes kémiai kísérletek bemutatásával folytatódott, Cili néni segítségével pedig lufis űrhajót barkácsoltak a gyerekek. Délután papírsárkányt készítettek, melyet ki is próbálhattak. Kedden a könyvtárban tartott olvasótábor szervezői az „Állatok a magyar népmesékben” téma köré gyűjtötték vetélkedőjüket. Szerdán a Jeli Varázskertbe kirándultak, ahol a lombkorona sétányon kívül a kilátóhoz és a Hétforráshoz is túráztak. Csütörtökön szenzációs társasjátékot játszottak Magyarország és a világföldrajz kérdéskörében. Délután a lányok a keresztszemes hímzés alapjait sajátították el, a fiúk játékos sportvetélkedőn vettek részt. Péntek délelőtt 8. és 10. évfolyamos diákok bevonásával lovagi logikai tornán mérhették össze találékonyságukat, ahol a legjobbak okleveles lovaggá váltak. Ragasztás nélkül elkészíthető kockát hajtogattak, majd ebéd után palacsintáztak, és következtek Erzsi néni elbűvölő kísérletei. A tábor zárásaként jött a várva várt számháború. Az egyhetes napközis tábor gördülékeny munkáját 16 kolléga segítette: Domján Péterné, Ernyey Tiborné, Gyenesné Gojsza Mónika, Iványiné Nagy Kinga, Király Klaudia, Kovács Ágota, Kovács Ferenc, Kovácsné Elek Hajnalka, Morosits Eszter, Rátkai Imréné, Skrapits Zoltán, Sütheő Cecilia, Tóth Ernő, Víziné Kárpáti Györgyi

Gyerekek véleményei a táborról:

„Ez volt a legjobb tábor, ahol voltam.”

„Reggelente fáradtan ébredtem, de a nap végére boldogan mentem haza.”

„Az énekek és az ima is tetszett.”

„Nekem legjobban a kísérletek tetszettek.”

„Örömmel jöttem a táborba, kedvesek voltak a tanárok.”

„A társasjáték és az utolsó napi program tetszett legjobban.”

„Tetszett a könyvtári vetélkedő, de a pénteki lovagi torna mindent vitt.”

„A legjobb program az összes program volt.”

„Jó volt a kirándulás s jó, hogy lettek barátaim.”

„Remélem jövőre is el tudok jönni, mert nagyon tetszett az egész tábor.”

 

Simon-Geiszler Sarolta és Vida Mária szervezők

Természettudományos tábor 2019

Nyári napközis tábor 2019.

Második alkalommal szerveztük meg 36 1-2. évfolyamos kisdiákunk részvételével a nyári napközis tábort a szünet első hetében.

Táborunk bázishelye az iskola volt, ahol a délutáni foglalkozások zajlottak, a délelőttöket külsős helyszíneken töltöttük el.

Hétfő:

Délelőtt a Csónakázó tóhoz sétáltunk, ahol megfigyelhettük a vizes élővilág szépségeit, majd szabad játék után ebédelni mentünk. Délután a csendes pihenő után mindenki elkészíthette saját papírakváriumát.

Kedd:

Egész napos kirándulásra mentünk. Első megállónk Csempeszkopács középkori temploma volt, ahol Horváth István plébános atya az egyházközség elnökével közösen mutatta be a templom történetét és érdekességeit.  Nagy örömünkre a templomtoronyba is felmászhattunk, majd egymást kézen fogva „körülöleltük” a kis templomot. A nap további részét a jeli Varázskert Arborétumban töltöttük. Bár a rhododendronok már elvirágoztak, a természet szépsége így is elvarázsolt bennünket. A szúnyogok folyamatos támadása sem tudott minket távol tartani attól, hogy felmásszunk a kilátóba, végig menjünk a lombkorona ösvényen, hogy megcsodáljuk a tündérrózsa virágait, a források tiszta vizét.  Hazafelé rövid, de annál ízletesebb megállót tettünk Rumban, a fagyizónál.

Szerda:

Délelőtt sok városlakó cserélt volna velünk, mert a sportnap keretében ellátogattunk a Haladás új sportkomplexumába. Idegenvezetéssel bemutatták az épületet, kipróbálhattunk néhány sporteszközt és pályát. Ezt követően mi is sportoltunk, a tóparti fittness parkban.

Ebéd után az iskola tornatermében sorversenyeken, játékos vetélkedőkön, akadálypályán, ügyességi egyéni feladatokban mérhettük össze gyorsaságunkat, kitartásunkat, edzettségünket.

Csütörtök:

A könyvtár hűvösét élveztük a délelőtt folyamán, amikor „A puli kutya” című mese kapcsán 6 állomásos játék során ismerkedtünk a magyar kutyafajtákkal, és a mesével, kutyás dalokkal.

Délután folytattuk a kutyás témakört: ceruzatartót készítettünk, természetesen kutya formájút. Ezt követően Györe Laura volt a vendégünk Lola és Kalóz nevű kutyáival. A helyes állattartásról szóló előadás után a két kutyus bemutatóját majd szituációs játékát figyelhettük meg.

Péntek:

Utolsó nap várt ránk a ”Nagy Utazás”, a délelőttöt a vasútállomáson töltöttük. Olyan helyeket mutattak meg nekünk, amit az egyszerű utazók nem láthatnak. Jártunk a javítóműhelyben, ahol még a mozdony alá is bebújhattunk. Megtudtuk, hogy a mozdonyokat 24 óránként átvizsgálják. Utaztunk mozdonnyal, majd az irányító toronyban figyelhettük meg a váltókezelőket.

Ebéd utáni pihenőnket gitáros énektanulás követte. A tábor és a nap befejezéseként vidám, játékos délután várt ránk. Volt csoki evés késsel, villával, vízhordás kanállal, labdasöprés, célba gurítás üdítőre, joghurt etetés bekötött szemmel. A nagy melegben szomjunkat finom dinnyével oltottuk. A legnagyobb élményt a fürdőruhás vízi pisztoly csata jelentette. Valóságos strandfesztivál hangulat uralkodott.

Kicsik és nagyok remekül éreztük magunkat a tábor programjai során!

Táborszervezők

Alsós tábor 2019
« 2 A 5 »
^