április, 2019

Jelenleg hónapok szerint tallóz...

 

Petőfi nyomában

Iskolánk 8.-as gimnazista diákjai vettek részt az ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett komplex vetélkedőn. A csapatverseny  történelmi – irodalmi témákat egyaránt érintett. Három fordulón kellett a diákoknak megmérettetni magukat. A Béke szirmai nevű csapat (Magyar Júlia, Molnár Nóra, Nagy Luca és Nardai Nóra 8. n) a 2. fordulóig jutott, a 8. m osztály csapata pedig bejutott a legjobb 10 közé a döntőbe.

A Mittl Lilla, Németh Viktória, Vági Katalin, Zsugonits Hanna alkotta 8. m-es csapatnak a 4. helyen sikerült végezni.

Elismerés a résztvevő diákoknak!

Morosits Eszter

magyar-történelem szakos tanár

A legjobb huszonegybe dicsőség bekerülni

Kiss Mihály az országos történelem tantárgyi versenyen

 

Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ idén huszonhatodszor volt házigazdája a hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók számára rendezett országos történelem tantárgyi verseny döntőjének április 12-én és 13-án. A helyszín a Savaria Egyetemi Központ  volt.

A megnyitón dr. Bakó Balázs intézményegység-vezető elmondta, a megmérettetésen országszerte összesen négyezeregyszázan indultak, háromszáznyolcvanhatan jutottak tovább a megyei fordulóba, akik közül a legjobb huszonegy hetedikes és nyolcadikos került a döntőbe. A zsűri elnöke, Zrinszki János, a Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola tanára is ezt erősítette szavaival: „ Az országos döntőbe kerülni nem semmi.”

A döntő írásbeli és szóbeli fordulóból állt. A verseny témája a magyar őstörténet, valamint az ókori Róma, a középkor és az Árpád-ház története. A diákok a versenykiírásban megjelölt kötelező irodalomból készülhettek fel a várható kérdésekre. A – pénteki – írásbeli fordulón kilencven perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy megoldják a feladatsort. A szóbeli fordulókra szombaton került sor. A szombat délutáni eredményhirdetésen minden résztvevő emléklapot és ajándékcsomagot kapott.

 

Iskolánk gimnáziumának 8. m osztályos tanulója, Kiss Mihály 13. helyen végzett.

Kiváló teljesítményéhez és eredményéhez szívből gratulálunk!

 

Morosits Eszter

magyar-történelem szakos tanár

Emlékezés a holokauszt áldozataira

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.

Most már hagyomány iskolánkban, hogy minden évben e napon gyászmise keretében közösen imádkozunk az áldozatokért. Pete Polgár Máté atya a felsősöket és a gimnazistákat hívta a reggeli szentmisére. Prédikációjában két emberi sorsot mutatott be: először azt a falusi zsidó kereskedő életét állította példaként a fiatalok elé, aki a családjával egyedüli zsidóként a faluban az ökumenizmus jegyében élt. Húsvétkor a keresztény gyerekeket mindig meglepte valamilyen aprósággal. Évek múlva ezek a fiatalok hurcolták el, akik naponta vajaskenyeret kaptak tőle, de ő mindvégig állhatatos maradt. A másik példa Szerb Antal volt, akinek keresztapja Prohászka Ottokár lett. Az egyetemen a hozzá hasonló fiatalokkal együtt létrehozták a Barabások kört. Együtt alkottak, gondolkodtak és imádkoztak, de elhurcolták munkatáborba, Balfon pedig a nyilas suhancok agyonverték.

A szentmise végén Englert Zsolt igazgató és Nagylaki András igazgatóhelyettes jutalmazta azokat a diákokat, akik az elmúlt időszakban országos, területi, megyei, egyházmegyei versenyeken szép eredménnyel „tértek haza”. Nem is voltak kevesen, hiszen mintegy 140 tanulónk kapott egy kis elismerést. Gratulálunk mindenkinek és egyben köszönjük kollégáink munkáját is!

Szöveg: H.Pezenhófer Brigitta, fotó: Molnárné Magyar Gabriella

Holokauszt 2019

 

^