Egyházmegyei ifjúsági találkozó virágpénteken

Szombathelyen rendezték meg idén az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót. Ezen a napon is esélyt kaptunk a hit gyakorlására. Először egy filmet néztünk, amely érzelmes, vicces és nem utolsó sorban tanulságos volt. A film megható, teljes mértékben a valóságot tükrözte. A film után egy kis beszélgetést tartottak az alkotásról.
Néhány perc múlva átmentünk a Székesegyházba, ahol leültünk, és volt arra lehetőségünk, hogy levelet írjunk Istennek: kérni vagy megköszönni valamit Tőle és Neki. Nagyon szép volt a dicsőítő éneklés és az is, amikor közösen imádkoztuk el a Miatyánkot, egymás kezét fogva.
Ebédre visszaértünk az iskolába. Az ifjúsági találkozó szentmisével zárult, amelyet Dr. Székely János, szombathelyi megyéspüspök mutatott be. 700 fiatal vett részt ezen a programon. Mind különböző helyekről érkeztek.
Ez egy olyan alkalom volt, amely segített minket, fiatalokat a hitünkben lelkileg fejlődni.
James Roseann és Molnár Zsófi
9.N


Comments are Closed

^