Karácsonyi beszámolók – 1. rész: Christmas is all around – Es weihnachtet…

A téli szünet előtti utolsó tanítási héten tartottuk hagyományos nyelvi karácsonyra hangoló vetélkedőnket az 5-8. évfolyamosok számára. Hétfő délután négy helyszínen gyűltek össze a lelkes diákok, hogy bizonyítsák szókincsbeli jártasságukat a karácsony témakörében – angol illetve német nyelven.  Sok más feladat mellett rejtvények, dalszövegkiegészítés, a születéstörténet sorrendbe állítása, kódfejtés, zenés interaktív feladatok tarkították a délutánt. A verseny végeztével az összes diák levonult az aulába, ahol közösen elénekeltük a születésének 200. évfordulóját ünneplő „Csendes éj” című szép karácsonyi dalt – angol, német és magyar nyelven is. Külön köszönjük Bozsodi-Németh Nóra zongoratanárnőnek, valamint 5. , 6. és 7. évfolyamos zenész diákjainknak, hogy hangszeres kíséretükkel még szebbé tették a közös ünnepet.

Vassné Szilvágyi Mónika

——————————————————————————————————————-

Kedden adventi kiránduláson vettek részt a 8. évfolyam, valamint a 10.n osztály tanulói. Az úti cél ezúttal a csodás adventi hangulatban tündöklő Graz városa volt. Reggel 8 órakor indultunk, összesen 61-en (58 diák+3 kísérő) Ausztria második legnagyobb városába. Már az odafelé tartó úton is élvezhettük a téli napsütést, ami szerencsére egész nap elkísért bennünket. Első programunk a dupla spirálos lépcső megtekintése volt. Ezután közös ima és ének alapozta meg a karácsonyi kirándulás hangulatát a bazilikában. Az óratoronyhoz felérve, a Schlossberg tetején a sapkák és a kesztyűk is már csak a táskáinkat melegítették. Csodás látvány fogadott bennünket a hegytetőn. A lépcsősoron lefele értünk a várost átszelő Mura folyó partjára és az érdekes úszó buborékban sétáltunk. Megtekintettük a tartományi székház udvarán a jégből készült jászolt, a természettudományi múzeum termeiben pedig a természet szépségeivel ismerkedhettünk. A nap végén kapott szabadidőben sétáltunk a karácsonyi vásár árusai között, ahol mindenki megtalálhatta a még hiányzó karácsonyi ajándékot. Sok szép élménnyel gazdagodva tértünk haza az esti órákban Stájerország fővárosából.

Kramli Katalin

Idegen nyelvi karácsonyvárás


Comments are Closed

^