Szép sikerek az Apáczai versenyen!

Ismét részt vettek tanulóink a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola által szervezett Apáczai Olvasásversenyen illetve a hozzá kapcsolódó Képzőművészeti Versenyen. A megmérettetésre a második, a harmadik és a negyedik osztályból várták a diákokat. Idén a verseny témája a család és a szeretet volt.

A Képzőművészeti Versenyen Kovács Iza (1.c) III. helyezést ért el, Kiss Katalin (4.b) pedig I. helyen végzett. Az Olvasásversenyen Menyhárt Benedek János (3.c) állhatott fel a képzeletbeli dobogó első fokára.

Sok szeretettel gratulálunk, köszönjük Marton Katalin és Siposné Varga Krisztina felkészítő pedagógusok munkáját!

Kiss Katalin, 4.b osztályos tanulónk beszámolója a versenyről:

„2018. december 10-én rajzversenyen vehettem részt három társammal együtt. Először egy előadást láthattunk, eljátszották nekünk Andersen A rút kiskacsa című meséjét, ami a verseny témája is volt. Ezután megkezdhettük a munkát, én pasztellkrétát, színes ceruzát, vízfestéket használtam a rajzomhoz. Miután elkészültek a művek, kézműves foglalkozások voltak az eredményhirdetésig. A korcsoportomban első helyezést értem el, nagyon boldog voltam. Emléklapot, bögrét, könyvet kaptam ajándékba. Szép emlék marad ez a nap.”



Comments are Closed

^