“LeSZERellek”

December hónapban minden héten vendégünk volt Németh Andrea címzetes rendőr őrnagy, aki a „LeSZERellek” program keretében tartott előadásokat, majd interaktív foglalkozásokat is. A szakember minden felsős osztályunkba eljutott, így hívta fel a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek akár a világhálón, akár a mindennapokban leselkednek a fiataljainkra. A diákok arra is választ kaptak, hogy milyen biztonsági beállítások javasoltak, amikor személyes adatainkat osztjuk meg a közösségi hálón, mi az az online zaklatás, és mit tegyünk, ha nem akarunk csalók céltáblájává válni.

A 2009-ben útjára indított LeSZERellek a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság saját kezdeményezésű bűnmegelőzési programja, amely a megye számos iskolájában működik, ahogy nálunk a Brennerben is. A bűnmegelőzési alosztály a vagyonvédelem, a családon belüli erőszak megelőzése, a drogprevenció, az áldozatvédelem és a környezetvédelem kérdései mellett kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és fiatalkorúakat érintő problémák megelőzésére, mind az elkövetővé, mind az áldozattá válás vonatkozásában.

Köszönjük Karagityné Geiger Szilvia tanárnőnek, iskolánk ifjúságvédelmi felelősének áldozatos szervező munkáját!

 



Comments are Closed

^