csütörtök, december 6th, 2018

Jelenleg napok szerint tallóz...

 

Adventi lelkigyakorlat

Adventi lelkigyakorlatot tartottunk 2018. december 1-jén iskolánkban. A napot szentmisével kezdtük, amelyen a zenei szolgálatot a zalaegerszegi Rád találtam dicsőítő zenekar adta. „Jézus Krisztusra van szükséged, a Szabadítóra, aki kiment a bűn, a halál éjszakájából, homályából. Krisztusra, a Messiásra, a Fölkentre, aki irányt mutat ebben az életben neked.” – mondta Pete Polgár Máté atya szentbeszédében.

A szentmise után az alsó tagozatos kisdiákok útra keltek és elzarándokoltak a Székesegyházba, Boldog Brenner János sírjához. Itt Bokor Zoltán atya várta a kicsiket, hogy beszélgessen velük János atya vértanúságáról. Ezt követően a tanulók megtekintették János atya ruháját is a Szily János Látogatóközpontban. A felsős tanulókat Tömő János és segítői, többek közt a Kid zenekar várta, hogy elmélkedjenek, gondolkodjanak, imádkozzanak. Közben a felsősök másik csoportja szentségimádáson vett részt, amelyet Filoména és Lujza nővér vezettek. Felemelő volt mindnyájunk számára, mennyire komolyan vették a gyermekek a találkozást Krisztus szent testével. A felső tagozatos diákok ezután még egy szellemi vetélkedőn is részt vettek.

A nyolcadik, kilencedik, tizedik, tizenegyedik osztályos gimnazistáink a Rád találtam csoporttal töltötték a délelőttöt. A tanúságtételek, a dicsőítő énekek, az elmélkedések, az imák segítették a tanulókat abban, hogy közelebb kerüljenek a Megváltóhoz. Advent első vasárnapján pedig együtt ünnepeltük az új egyházi év kezdetét a diákmisén a Székesegyházban!

Mindenkinek kegyelmekben gazdag adventi időszakot kívánunk!

Adventi lelkigyakorlat 2018
« 2 A 3 »
^