Szent Mártonra emlékeztünk

Idén sem maradhatott el a Szent Márton életéről szóló színdarab bemutatása iskolánkban. Ebben a tanévben a felső tagozatos diákok (5-8. osztály) vállalták, hogy felelevenítik a Savaria földjén született szent életét. 2018. november 8-án délelőtt a város óvodásai látogattak el hozzánk, hogy megnézzék az előadást, majd délután iskolánk tanulói és a kedves szülők érkeztek a Don Bosco termébe. Ez a hagyomány már közel húsz éves iskolánkban. Idén pedig azért is különleges alkalom számunkra, mert a darab forgatókönyvét egykori diákunk, Rátkai István dolgozta át, aki most már a Szombathelyi Egyházmegye kispapja.

Englert Zsolt igazgató úr a délutáni előadás előtt köszöntötte a közönséget és felhívta a diákok figyelmét arra, hogy Szent Márton életének momentumait minden brenneresnek ismernie kell. Az ő példáját, az életében véghez vitt jócselekedeteket mindnyájunknak követni kell.

Köszönet a diákok felkészítőinek: Domján Péternének, Morosits Eszternek és Tangl Lászlónénak, akik évről-évre szívügyüknek tekintik az előadás megrendezését. Köszönjük Rátkai Imréné tanárnő munkáját is, aki kántori szolgálatával és a kórus vezetésével járult hozzá a misztériumjáték sikeréhez. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a résztvevő diákoknak, hogy vállalták a szereplést, a szülőknek pedig, hogy támogatták ebben gyermekeiket!

Iskolánk alsó tagozatos diákjai és tanítóik 2018. november 7-én a szombathelyi Szent Márton templomban is köszöntötték egyházmegyénk védőszentjét. A kisdiákok lelkesen készültek erre a napra: már hétfőtől szorgosan dolgoztak, hogy saját készítésű lampionjaikkal köszöntsék Szent Márton püspököt. A szentmisét Schauermann János atya mutatta be. A szentmisét követően lampionos körmenetben hagyták el kisdiákjaink a templomot, majd a Szent Márton kúthoz vonultak lámpásaikkal Szent Márton-dalokat énekelve.

Az ünnep pedig folytatódik, hiszen pénteken a negyedik, az ötödik és a hatodik osztályos diákjaink részt vesznek a Szent Márton-napi lampionos felvonuláson, szombaton pedig közösen ünnepelhetünk a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén a Székesegyházban.

Szent Márton, könyörögj érettünk! Légy a példaképünk a hitben, az imádságban és az ajándékozó szeretetben is!

Szent Márton színdarab 2018
« 2 A 2 »

Szöveg és fotó: H.Pezenhófer Brigitta



Comments are Closed

^